Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.96.a/3)
1955-10-07
I ' m I ..._________________ I ernmmmm _____ r ~i l - 7 ** ... A jegyzés munkája során az ellenséget politikai sikon vertük, meg úgy, hogy nem tudott magához térni egész idő alatt. A pár tszervezetek úgyszólván elsöpörték az ellenséget a politikai pr ondrél és ezt a harcot a továbbiakban sem szabad egy pillanatig sem beszüntetni. A jegyzés sikerének még egy fontos tényezője van, ez pedig az, hogy apparátuson belül érvényesült az a fontos elv, hogy a^feladatok végrehajtására az elsőbb szervek kapják a legtöbb időt, vagyis az idő kétharmada a pártszervezetek rendelkezésére állt 1 és ezt a jövőben is érvényesíteni kell. Jő volt az is, hogya jegyzésről előre beszéltek, nem volt titokba tartva. A jegyzés munkájában a kommunisták példamutatóan megálltak helyüket, de nemcsak a párttagok, a-kommunisták, hanem a pártonkivüliek is és szinte a jegyzésben való helytállásnál nem is lehet külön kommunista példamutatásról- beszélni, annyira kiálltak a pártonkivüliek is helytállásukkal, szinte annyira egyöntetű volt sok kerületben, sok üzemben mindkettő kiállása, pártamutatása. A pártonkivüliek munkáját, akik a BK. jegyzés munkájában resztvettek, a jövőben is figyeleromel kell kisérni. A tömegszervezetek is igen jé munkát végeztek, soha ilyen egységesen, ilyen gördülékenyen nem folytak bele munkába mint ebbe* Faur Mihály: Az építőiparral kapcsolatban elmondja, hogy az idén a gazdasági vezetés mindent megtett a jegyzés sikere érdekében, s nem kis mértékben a gazdasági vezetésnek köszönhető, hogy ott, ahol kezdetben lemaradás volt, az eredményt fokozták. Valóban tavaly igen sok baj volt a Sinus, szövetkezettel és nem is tudták a dolgozók loo fi- át le jegyeztetni. Az-idén is voltak nehézségek, de jó politikai foglalkozáson keresztül lejegyeztek itt is a dolgozók. ■ Területen a nyugdíjasok jegyeztetésénél szomorú képet tapasztaltunk, mert egyes alapszervek igen hanyag munkát végeztek, visszaadták a részükre kiadott címanyagot. A DlSZ. munkájával kapcsolatosan elmondja, hogy elég sok alapszervi jelentés tartalmazza azt, hogya Disz. nem végzett jó mun-Jcát, De lödmanicki elvtárs a munka jobb érdekében a koordinációs értekezletre nem jött el, ill. meg kellett gáy győzni őt annak fontosságáról. Ezenkivül a DISZ. aktiva részére előadást hivott össze és ezen mindössze 3 fiatal jelent meg. ' Balogh Sándor: Elmondja, hogy ő is és s vezetőség, valamint a gazdasági vezetés egyes tagjai is a politikai munka beindítása kezdetén igen borúsan látta a helyzetet, -de a későbbiek során belátta, hogy semmi ok nem volt erre a félelemre. -A jegyzés munkája során olyan gazdasági vezetők is aktivizálódtak, akik korábban távol tartották magukat oz ilyen irányú munkától. Ok a KV. határozatának megfelelően tudatosították a jegyzés irányszámait és a túljegyzés összegét is, ugyanakkor olyan hangok hallattszottak, hogy a szakszervezet azt mondja, hogy nem kell túljegyzést eszközölni. A pártszervezi tek figyelmét fel kell hivni a pártépités erősi& tésóre azok közül a pk. közül, akik jé munkát végeztek a jegy-I zés során. rj