Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.96.a/3)

1955-07-22

r 1- Al> -Petrovics Jánosné: Az anyaggal kapcsolatban az az észrevétele, hogy Yatona elvtárs jól fogta meg a kérdéseket és helyes szempontok alapján készítette el ezt a jó tanulmányt. Jó munkát végzett tehát Katona elvtárs és azok az elvtársak, akik segítettek az anyag összeállitásában.Véleménye , hogy a jelentésbe foglalt irányelvet ki kell egészíteni a PVB. ülésen elhangzott hozzászó­lásokkal ás javaslatokkal, s ezt a határozatot meg kell küldeni a propagandistáknak tanulmányozás céljából. A határozat első részét ki kell egészíteni - ahol a tanulás nagy jelentőségéről beszél - az egész propaganda munka célkitűzései­vel, tisztázni kell az 1955-56-os oktatási óv fő cÉlkitüzáseit. A fő irányt a párt áifcai bel és külpolitikájának végrehajtására való mozgósításra kell megjelölni. Az egész oktatás fő célkitűzé­sét a KV. májusi, áprilisi ás a Ili. kongresszus határozatai alapján kell megjelölni. Ez a 3 határozat az, amelyet a jobbolda­li elhajlók eltorzítottak, s az utóbbi két év alatt az elmélet terén is érvényesült, s ezeket most teljesen fel kell számolni, ki keli küszöbölni, a szemináriumokon, konferenciákon a mezőgaz­­— dasági határozatot, a júniusi határozatot minden oldaláról rész­leteiben elemezni kell, jelentőségét megmagyarázni, meg kell magyarázni a munkás-paraszt szövetség, a kisárutermelós kérdését, mert ezeket a kérdéseket az utóbbi időben sajnos nem a legmefe­­lelőbb formában magyaráztuk, sajnos még párton belül is érvénye­sültek a jobboldali nézetek. Nagyon fontos feladat még a vallásos ideológia elleni harc. Az oktatás területén a fő irányvonalnak ezeket kell megjelölni és beleépíteni a 2 oldalon a határozatba. A másik legfőbb feladat a kommunista nevelés, kommunista erkölcs­re és kommunista szenvedélyességre való nevelés, hogy a konferes­­dákon ne betürágó embereket, hanem kommunistákat neveljenek ki. Hogy amit tanulnak, azt a gyakorlatban is érvényesítsék. Pl. a mezőgazdaság fejlesztésére hozott határozat után nagyon kevés gazdasági vezető jelentkezett vidékre, mi ez, ha nera az elkényel­mesedés. Eddig a legnagyobb hiányosság az oktatás területén a kommunista nevelés terén volt, s ezt minden évben megállapítjuk, de lényeges javulás ezen a téren nem áll be. üzért a közeljövőben a kommunista nevelés kérdését az egész íártbizottság feladatává kell tenni és érvényesíteni a szemináriumokon és konferenciákon keresztül. , Biztosítani kell, hogy a tanultak a mindennapi munkában megmutat­kozzanak, céltudatosan kell foglalkozni a hallgatókkal, többet kell foglalkozni és céltudatosabban a munkásosztály gyermeke ivei, ill a munkásokkal, ha kell szernélyreszóló nevelési mó-dszert kell alkalmazni a tanulásra való nevelés céljából. Egyetért Mózes elvtárssal, hogy vegyes összetételű konferencián nem lehet vegyes nevelési módszert alkalmazni, a kommunista nege­­lést kell mindenki felé alkalmazni. A határozatban le kell szögez­ni, hogy fel kell számolni azt a helytelen nézetet, ami tavaly nagymértékben megvllt a propagandisták között, hogy a régen tanul­takból élnek. Éppen azért kell ez ellen harcolni, mert az ideológi ai frontra behatoló jobboldali nézeteket az idén teljesen szót kell zúzni és ez csak akkor lehetséges, ha a propagandisták meg­felelően képezik magukat. A propagandisták előkészítésében nagy szerepet játszik az Elméleti Tanács. Véleménye szerint az ET. tagjai PB. ós PVB. tagok, az apparátus osztályvezetői között fel kellene osztani a vezető propagandistákat hatáskörileg egyéni t 'orlalkozás céljából. /fT, 1

Next

/
Thumbnails
Contents