Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.96.a/3)

1955-01-21

r " “i — 18 — Az az észrevétele a bizottság tagjainak igen helyes, hogy nincsenek megelégedve az eredményekkel. Uem is lehetünk, mert olyan feladatok előtt állunk, amelyben az eredményeket állandóan fokozni és fejlesz­teni kell. A kollektív vezetés nemcsak azt tartalmazza, hogy csak a csucsvezetőség tagjai között kell meglenni , hanem azt fejleszteni kell egész le a tagságig. A brigád munkája nyomán fejlődés mutatható ki az MTI. pártszervezeténél, amit bizonyít az is, hogy felszámolják az eddigi anarchiát és munkaterv szerint fognak dolgozni, amely le­hetőséget fog adni a pártszervezetnek ahhoz, hogy mindent időben és folyamatosan végezzenek és a. kapkodó jelleget munkájukból kiküszö boljék. A vita során felmerült az a kérdés, hogy az alapszervek nem elég önállóak. Véleménye szerint az önállóság kialakításához nem az szükséges elsősorban, hogy a csucsvezetőségi üléseken résztvegye­­nek, hanem forditva, a csucsvezetőség patronálja őket. özéba került az alapszervi vezetőségek gyengesége is. Itt elsősorban arra lett volna szükség, hogy olyan vezetők legyenek a pártszervezethen, akik­hez a tagság bizalommal vám, ha a gazdasági vezetők iixxtúx - akik tagjaik a pártvezetőségnek - tisztába lettek volha ezzel ós érezték volna azt) arai a tagságban felmerült, hogy a tagság nem mer -reális biralatot alkalmazni, hogy a megbízatásokat utasításnak ér­zik, ennek kiküszöböléséhez és munkájuk megjavításához hozzá kellett volna fogni. Felmerült a párt és a tömegkapcsolat kérdése is. Ez nemcsak abbéi kell álljon, hogy a párttagok a pártirodán egyéni problémáikat, sérel­meiket bizalommal feltárják, hanem az kell, hogy a III. Mrtkong­­resszus tanítása szerint elvi, politikai téren egységesek legyenek. És, hogy a tömegszervezetek önállóságukat megtartva bátor harcosok legyenek politikánk végrehajtása terén. A taggyűlést illetően egyetért Ackerman elvtárs értékelésével. A személyi vezetést illetően egyetért Barcs elvtars véleményével, hogy többet kell a pártszervezetnek adni ahhoz, hogy a hivatalveze­­tós érezze, hogy a pártszervezet igen komolyan tud segíteni; munka­­fegyelem, az u jságirók kommunista nevelése, kádernevelés kérdése, fiatalok továbbfejlesztése terén. Végezetül megemlíteni kívánja, hogy a felmerült hiányosságokért felelősség terheli a Mrt-Végrehajtébizottságot is, s a jelen kiérté kelés alapján kell a jövőben a munkát végezni. íaxxaoii^x Javasolja a határozati javaslat 6.sz. pontjának elhagyását, melyet a IVB. egyhangúlag elfogad. létjavaslatnak kéri felvenni: hogy Köves elvtárs aktíva előtt szá­moljon be a IVB. ülésről, annak tapasztalatairól. az Ackerman elvtárs javaslata, hogy előzőleg a IVB. bizza/ meg elvtarsakat, a két jelentésből egy összesitő jelentés elkészítésével. A IVB. a javaslatokat és a jelentéseket egyhangúlag elfogadja. II, Napirend különfélék Suranvi Márton: Javasolja a lo. az. Építőipari '-technikum alapszervi tit­kárának Vörös I-él elvtársat. A IVB. a javaslatot egyhangúlag elfogadta, v "HXamIm tel, I* 1 p /! OKdttMb h I

Next

/
Thumbnails
Contents