Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.96.a/3)
1955-06-03
t i Mim r ~i- 7 -Kisfalvi elvtárs: - folytatja hozzászólását Igazuk van az elvtársaknak ~ ahhan, hogy intézkedési tervet kellett volna késziteni, a sovány magyarázat ha azt mondja, hogy ebben gátolta az örökös átszervezés. Ami a főmérnök személyét illeti - akkor amikor azt mondják, hogy ilyen emberekkel van körülvéve - nem gondolnak arra, hogy ezt ugyan úgy örökölte, mint ahogy örökölte a Jzlotáról rámaradt egész disznóólát.Öt/ a Min.küld te ide, s olyan lehetetlen körülmények uralkodtak, hogy erőskezü politikát kellett folytatnia. , Az igazoló jelentéssel kapcsolatban a probléma az volt, hogy Kovács igazgató et. eláirt egy*± javaslatot 24-én is és 25-én is, ami ahhoz vezetett, hogy csal Ásnak minősítették. Ami a lemaradd3 behozását, ill. annak feltételét illeti; elsősorban anyagra van szükség, ezenkívül az egyösszegű munkautalvány bevezetésére és a végleges terv elkészítésére. Amennyiben ezt részére biztosítják, a lemaradás behozását megválósithatónak látja. Felvetődött hogy a pénzügyi intézkedést nem tette ex g. Ez azért nem történt meg, mert nem volt aláírási joga, s még egy csomó más tényező befolyásolja, amflcijcxiKgatiáfefc most folynak a tárgyalások a Beruházási Bankkal. Petrovics elvtársnő: megkérdezi, hogy mik azok konkréten, amelyek segitségével a tervteljesitést biztosítani tudja. Kisfalvi elv tár se. Újból C3ak azt mondhatja, tervet, anyagot, bért, s az egyösszegű munkautalvány bevezetését biztosítsák, valamint erős szakszerveze tét és pártszervezetet alakítsanak. Egyetért azzal, hogy gyenge szakképzettséggel rendelkezők vannak a vállalatnál, de ilyen bérért, 3 körülmények közé - vidék,stb kvalifikált embert képtelenség biztosítani. Kiima elvtárs esetében nem ért egyet a jelentéssel, mert kitünően képzett, munkáját jól végzi el. Nem ért egyet, hogy megalkuvó lenne, a dolgozók 43£párttag, ami nyilván igen jó képet mutat. Rátonyi elvtára: Azzal szeretné hozzászólását kezdeni, amit Petrovics elvtársnő" mondott, hogy a Párt Vcgrehajtóbizo Itságnak nemcsak joga, hanem kötelessége is a kerülsthen működő vállalatok, hivatalok/ munkájának ellenőrzése, vizsgálata. Éppen ezért helytelennek tartja KI ima elv társ nézetét. A Párt Végrehajtóbizottság által kiküldött bizottság munkáját khíxé dicséret illeti, mélyen túrták fái a hibákat. Abban igaza van Kisfalvi elvtársnak, hogy a vállalat működését oiyan szemmel kell nézni, hogy újonnan alakult, sok nehézséggel küzd. Részben érthető, hogy erélyes kézzel tette meg intézkedéseit. Úgy érzi azonban, hogy a rendcsinálás mellett erélyességét arra kellett volna irányítania, hogy kiküszöböljék a tervteljesitést gátló problémákat, s a lehetőségeket biztosítsak., Thpyibb mértékben kellett volna a párt éa szakszervezetre támaszkodnia az anarchia megszüntetési munkáiban. Á\uruuü:iy8:f::"Áahk:u8’ I -'•? .