Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.96.a/3)
1955-04-01
r ~]-álüzem feltétel le éa fontos feladatként kezeljük annak végrehajtását • A kollektív szerződés fejezeteinek meg van a maga felelőse# üc, v&laraont az ÜB. üléeen is rendszeresen foglalkozunk a kollektiv azarződésael• Az ifjúsággal való foglalkozás: FiatalságunKnak a szakszervezettel való kapcsolata elég laza, mert termelési értekezleten ós egyéb megnyilvánulásákon a fiatalságnak csak lo -a vesz részt. Pedig meg van a Dl tó. titkárral a szoros kap 0,0 latunk áa mégsem tudunk érdemleges eredményt elérni ezen a téren. Felajénlotturik a 1-tó.-nek egy -i. tagságot, de sajnos Kőszegi elvtárs D-f-SZ. titkár nem tudott még a inai napi aera egy megfelelő személyt Jelölni, aki mont ÜB. tag tebdszeresen résztverne az uB. üléseken ás igy Kxsks ezen keresztül ia meg volna a szoros kapcsolat a DISZ.-el* Az ifjúsággal egyébként foglalkozunk, szorgalmazzuk, hogy vegyenek részt a szakmai oktatásban, figyeljük elért eredmó - ' nyeiket, a megfelelő propagandát megadjuk, ha munkájukban némi javulás áll be, Az ifiktől várjuk a röplabdapálya talaiegyengetósét is. Viszont jó pontnak kell nekik betudni azt, hogy a kampányfeladatokból a fiatalok derekasan kiveszik a részüket. Kulturális ellátottság területén: igen jó színjátszó gárdánk van, akik üzemünkben ós Üzemen kivül gyakran adnak sió müsőrokat. •Énekkarunk eredményei szintén felfelé ivelők. A kerületi l’anáos az elmúlt negyedben első helyezésnek kijáró vándorzászlóval tüntette ki énekkarunkat. Az ismeretterjesztő társulattal éves szerződés kát Ősünk van és igy havonta egy ismeretterjesztő előadást tartunk kiváló előadókkal és filmmel egybekötve. Itt említjük meg, hogy saját keekenyfilm vetitőgó - ptink van, üzemünk dolgozója a gépész is. úgyszintén jól felszerelt mikrófon szobánk van, különböző zenegépekkel sokszáz lemezzel és újabban vásárolt magnetofon készülékünk is van. Az ÜB. közönságszervezáje a lehetőséghez képest színházjegyekkel látja el üzemünk dolgozóit. Jegyigónylésünkről a következő tájékoztatót adjuk néhány hónapra visszamenőleg: Októberben 16 féle Jegy 325 db. ebből: 76 opera 34o6 Ft. Novemberben 13 " ” 29o M " lo2 * 42o4 " Decemberben lo " " 2o8 M ” 65 " 2767 " Januárban 19 " " 324 " " 7o " 4226 " Februárban 11 " " 24o " 6 " 3ooo " lároiuaban 14 ” " 271 M M 3 " 4ooo " Továbbra is igyekszünk a lehetőségekhez képest a dolgozók jegyigényléseit kielégíteni. J4I felszerelt könyvtárunk van 7o5 szépirodalmi, 52 terraé - szottidoraányi és különböző más könyvek találhatók, össze sün Ö33 kötetben. 1954.-ben beszereztünk 267 db. könyvet, rendszeres olvasók száma 19o, ' 1954.-ben klköloeőnüzve: 216o db* 1954.-ben ogy könyvankátot éa két i köayvkiállitdet tartottunk. Az elmúlt évben könyvvásárlásra 5.62o Ft.-ot költöttünk. Könyvtári óránk hetenként kétszer kedden ce pénteken munka idő után, k ■ A szakszervezeti központtal való kaposolatunk jó. instruktoruök Kováos János olvtárs az eseményeknek megfelelően rednazereaen f látogaja ás ellenőrzi az ’)B, ill. a szakszervezet helyi Képviseletének j munkáját és a vállalati munkát is ellenőrzi: pl. a most folyó felaza -badulási munkaverseny szakasza során állandóan Kijár az üzembe, u vállalati instrukti/orral hutasi elvtárssal együtt , a munkaverseny fontos tényezőjét a munka ellátottságot ellenőrizni* I: W