Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.96.a/3)

1955-03-25

fmmrnrnm r ~i Farkas Sándorné:. A kerületben tartott értelmiségi aktívával kapcsolat­ban elmondja, hogy véleménye szerint az aktiva nem töltötte be szerepét, s ennek két okát látja. A beszámoló eléggé általános vonatkozásban mozgott, a márciusi határozattal kapcsolatos né­hány problémáról beszélt. A példák az taL’I.-re vonatkoztatva, ill annak életéből lett meritve és az irodalom teréről. V oltak pél­dák, amelyek nem voltak mindig szerencsésen megfogalmazva, ami arra adott okott, hogy kissé akadémikus vitába szálljon Vele egy elvtárs, mint pl. amikor a jobboldali elhajlásokkal kapcso­latban azt hozta fel, hogy náluk valaki azt mondta, hogy nem minden szefatirás, ami felülről jött, ezt mint elrettentő példa hozta ki, ugyanakkor valaki azt mondotta, hogy ezek a jobboldali nézetek most felülről jöttek. A másik ok, hogy eléggé különböző területről lettek az elvtáesak összehozva, vagyis nem eléggé saját területhoz sz^lt a beszámo­ló, túl magas színvonalú volt, ezért nem volt vitaalapja. Nem tudja, nem lenne e helyes, ha ezekben az alapszervbkben helyi aktívát hívnának össze. Horváth Klára: Szeretné tudni, hogy az ágit.prop.titkári értekezleten ~ - ismertetett xitvonal marad-e meg az ^rilis 4.-1 felvonulásra, mert a tegnapi titkári értekezleten amit axati az alapszervi titkároknak tartott azt mondották, hogy megint megkerülik Kőbányát. Kovács Dóra: Az aktivaértekezletek és taggyűlések tapasztalatairól szóló ""értékeléssel egyetért, amit Surányi elvtárs elmondott. Különösen nagy segítséget tudtak nyújtani a kisebb alapszerveknek azzal, hogy a nagyobb alapszervek tapasztalatait ismertették velük-A LQK-nál az volt tapasztalható, hogy az októberi határozat alkal­mával mutatkozó hangulatnál rosszabb hangulat van a dolgozók a dolgozók között., úgyhogy ezt a kérdést meg kellett beszólni a vezetőséggel is. Az U-rszágos Levéltárnál nagyon jó hatást tett az, hogy a beszá­moló nóvszerint megemlítette azokat, akik az utóbbi időben vissza­húzódtak és felszólította, hogy mondják el ennek az okát. Tehát a beszámoló segített a taggyűlésnek, hogy önkritikusak le­gyenek az emberek. Felhívja az elvtársak figyelmét az erdőgazdasági és mezőgazdasági építőipari vállalatokra, hogy a felvonulásnál a megadott keretszá­mokat teljesítsék, mert az úgy is úgy lett megállapítva, hogy a fent dolgozók létszámát vették alapul. A taggyűléseken a felajánlások folynak, általában december 2o.-ra vállalják az éves terv teljesítését ós az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ezt teljesíteni is fogják. A kerületi értelmiségi aktívával' kapcsolatosan elmondja, hogy a jelenlévőkre rossz hatással volt a kevés számú felszólalás és az, hogy móg ez is igen vontatottan ment. " hiba ott volt, hogy túlbecsültük az értelmiség politikai képzettségét ás egy igen magas színvonalú előadást tartottunk. I

Next

/
Thumbnails
Contents