Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.96.a/3)

1955-02-11

r " ~i* - 6 -Lehet, hogy messzemenő következtetéseket von le, de ez a jelentés hibája, amely nem nyújt az olvasónak egy világos képet. Másik kérdés, amellyel foglalkozni kiván, a jelentés határozati javaslatai. Elsősorban ami nem helyes, hogy az elvtársak megha­tározzák a kerületi PVB. feladatát. Ez a PVB. feladata, amellett persze elfogadják ezt a határozatot is, de az Állami Nymda Párt Végrehajtóbizottságának elsősorban arra kellett volna töre­kednie, hogy saját feladataikat határozzák meg. Határozat van arra továbbá , hogy 2 hetenként tájékoztatják és beszámoltassák az ágit.prop.titkárokat. A határozat helyes, de nagy hiba, hogy ez eddig nem igy volt, miután erre központiig van határozat. Miután a jelentésből következtetéseket levonni nem lehet, igy a javaslatok is igen egyhangúak, A segítség adás sem lehet kielé­­/-v gitő. Ahhoz, hogy megfelelő segítséget adhasson a PVB. ezt a kérdést tovább kell vizsgálni. 0/0 Véleménye Podmaniczki elvtárs által felvetett kérdéssel érdemes foglalkozni, vagyis a DISz. szervezet kérdésével. A DISz. a legfontosabb eszköze a párt t megkaposola tának, valamint a többi töraegszervezetek, a tömegszervezetek agitációs munkája. ■Ngy magában egyik sem tudja megoldani a feladatokat. Miért volt laza a párt és a tömegek kapcsolata az 1953 júniusi politika előtt. Egyik fő ok a gazdasági téren elkövetett hibák, másik hogy a párt a tömegekkel közvetlen, a tömegazervezetek segítsé­gének igénybevétele nélkül akarta a kapcsolatot nrgteremteni. Ez a jelentés nemcsak arról nem beszél, hogy az ifjugárdisták mit csinálnak, hanem egyetlen szó sem esik arról, hogymit végez ! az MSzT. szakszervezet, stb. Ezt a kérdést is jó lenne a jövőben alaposabban megvizsgálni, s a feladataikat e téren is meghatá­rozni, Felszeretná ezzel kapcsolatban hivni a PVB. figyelmét, hogy nem az ő feladatok kiállitást, stb. szervezése, hanem ebben a munká­ban kitűnő segítséget tudnának nyújtani a tömegszervezetek. Gaál elvtárs: Kétségtelen, hogy a jelentéshez érdemében hozzászólni nagyon i n'ehéz, mégis arra kéri az elvtársakat, hogy mondják el vélemé­nyüket, mert ezáltal észrevétlenül is nagy segítséget tudnak nyújtani a munkájukhoz, mert a hozzászólásokból már látja, hogy mimódon kellett volna ezt a jelentést elkészíteni. Faur elvtárs: mivel több hozzászólás nincs az alábbiakban foglalja össze a napirendi pontot. Bár vita és olyan hozzászólás, amilyen jellemző a PVB. ülésekre nem volt, mégis meglátása szerint nem kell a jelentést elutasí­tani. A hiba HfiraBsakxa>qjeieRiásbe»:xkex8S*iict& természetesen abban keresendő, hogy a jelentés nem tükrözi vissza tartalmában azt, amit a címétől elvárnak az elvtársak. Azonban mégis megmutatja részben az elért eredményeket, s azt, hogy milyen hiányosságok tapasztalhatók pl. a népnevelő munkában, amelyen sürgősen változ­­taxnix kell. I

Next

/
Thumbnails
Contents