Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.96.a/3)
1954-07-09
r '- 2 - f A lakásösszeírásokkal kapcsolatban pl: az asszonyok nagy tömege már úgy foglalkozik, - mely szítén a reakció munkája- hogy ez a lakbérek emelkedését fogja maga után vonni, az asszonyok körében éppen ennek a rémhírnek alapján komoly félelem tapasztalható. állandó napirendi k rdás a közellátási helyzet állapota. A sertés hús - amely az ut°bbi időben egyáltalán nem fedezi a szükségletet - az asszonyok körében szintén mindennapi téma. Bokán beszélnek arról, hogy füstölt karajt kapni 49 Ft.-árt, de nvers húst nem. Ennek a kérdésnek a kapcsán vetik fel a szabadkereskedelemben mutatkozó túlzásokat, amikor is a rántani való csirke darabját 5o, sőt 60 Ft.-ért adják, vagy szombatonként általában felverik az árakat, még a zöldárukét is, amikor már a szocialista szektorban elfogyott. mindezek ellenére általában meg vannak elégedve a zöldáruk árával és minőségével is. / kivétel a gyümölcs félék/. Hiányolják igen sokan, hogy olcsó kolbáezfóleságek nem fedehik sok esetben a keresletet. ~—- / Ez a hangulat különösen az építőipari dálgozók körében tapasztalható/. Igen jó hangulatot teremtett a jégellátáa terén beállott javulás. a Tatarozó Vállalatnál béralaptullépés miatt 11 dolgozónak nem fizették ki a munkabérét - mig a biéralap túllépés okát ki nem vizsgálják. A csütörtöki napon az i-ker. Rendőrség tagjai beszéltek a dolgozókkal, hogy a munkát vegyék fel. A kerület hangulatára jellemző volt, hogy - mint már irtak - kát kérdéssel foglalkozta: A világbajnokság elvesztése és Gerő elvtárs lemondatásával. i-ker. PVB. t l 2?