Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.96.a/3)
1954-04-30
r ' I - 6 -Balogh aéndor: Véleménye a felszólaló elvtársakéval egyezik a\$£Vn£éjft illetáleg.Javasolja Aisvári Elvtárs felé, hogy Miller eiy-Mjr sietek nyqjtson segítséget először abban, nogy kidolgozzák azt a tVrvetó, hogy tudnák a il. negyedéves tervet teljesíteni, s ezután szögezzék le , hogy a PB. részéről milyen segits^et igényelnek, amit meg is fognak kapni. Továbbá fontos annak mielőbbi megállapítása, hogy az 1. negyedévi lemaradásból a il. negyedévben milyen mértékben tudnának valamit behozni. Török István: Elmondja, hogy a 43/1.-es vállalat az elmúlt időkben többször nagyon jo eredményeket ért el, s az első helyen volt nem 6gyszer, tehát büszkélkedhettünk velük. Arra kell törekedni, hogy ezt a szintet újra elérje a vállalat, véleménye szerint a műszaki gárdát kell jobban összefogni, űürgősnek találja az intézkedési terv mielőbbi elkészítését, s úgy látja, ezena téren kicsit laza volt, mert U még a múlt hét elején megbeszélte az elvtársakkal, hogy ezt a tervet dolgozzák ki. Aisvári ElytáFs: u sem ért egyet a jelentéssel, mert nem tükrözi vissza a vál laTatvezetés előtt álló feladatokat. Egyetért azokkal az elvtársak kai, akik azt mondják, hogy az iparban vannak nehézségek. 061 ilyen nehézségek még nem voltak, mint most vannak, de voltak nehézségek, amelyeket le is győztek minden esetben, az első eset, araikor az ipar nem teljesítette a tervét. Természetesen-ezelőtt többet foglalkoztak a vállalatok ós trösztök munkájával, ebben a negyedévben nem tudtak annyira foglalkozni velük, s ez érezteti is hatását. Mostmár az egész hM. apparátus ráált ós a trösztök és vállalatok munkájával -aló törődésre vannak mozgositva. Elmondja, hogy a tröszt felé már Hl. 15.-én kiadta az intézkedési terv elkészítésére az utasítást, meglepi, hogy ez még mindig nincs kész, s ennek utána fog nézni miért késik, a minisztérium részéről úgy igyekszenek segíteni a vállalatnak a lemaradás behozására, hogy ahol szükséges, bevezetik az 56 órás munkahetet,a 43/1.-es vállalatnak is ilyen segítséget akar. nak adni Ezenkívül csak 9 munkahelyet adtak a vállalatnak, ami nem ' sok, mert vannak vállalatok, akik 3o-4o munkahellyel rendelkeznek és aránylag eredményesebb munkát végeznek, véleménye szerint a hibát ott kell keresni, hogy a vállalatnál nincs tudatos, céltudatos műszaki vezetés. Aapkodás van annak érdekében, hogy a hibákat tudják javítani, untudatos műszaki vezetéssel és annak polititei tartalommal való megtöltésével lehetne a tervet teljesíteni, az első két hónapnál elfogadja a terv nem teljesítését, de a Hl. hónapnál már nem, a munka biztosítva volt, az idő jo volt. a hiba ott volt, hogy a vállalat nem mozgósított megfelelően. Müller elvtársat egyedül ezért hibáztatni nem lehet, de feltétlenül szükség van arra, hogy Müller elvtárs ne vegye át a műszakiak hangját, hanem legyen az a meggyőződése, hogy neki itt rendet kell teremteni, tehetetlen helyzet, hogy egy munkahelyen olyan probléma legyen, hogy nincs munkaeszköz, amikor sokezer Ft.-ot ebbe ruháztak be, s a dolgozok akkori létszáma a felére csökkent. A taxizás kérdésében megállapítja, hogy a vállalatnál nem feltétlen fontos még az adminisztrátornak is gépkocsival járni, menjenek az elvtársak villamossal,'; vagy busszal. Előfordult olyan vállalat, ahol boldog, boldogtalan használta 8 krakxl kocsit és még Balatonra ia elmentek, hogy a kilométert fel tudják mutatni, a prémium kérdésében véleménye szerint azt kellene megnézni, hogy nem-e fizettek ki rak illetéktelenül prémiumot, mert a gyakorlat azt bizonyltja, hogy azok kapják a prémiumot, aki a legjobban tudja a népgazdaság pénzét paxarolni. A vállalatnak meg van minden feltétele, hogy tervét teljesitenitudja, mert a tervei meg vannak. A vállalatnak rá kell menni arra az akaratra, hogy nagyobb termelékeny»éget érjenek el, amihez az szükséges, hogy a műszakiak maradéktalanul pontos és jo munkát végezzen, legalább egy hónapra adják ki a munkautalványokat, egy hónapra előre igényelni az anyagot. I 7