Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.96.a/3)
1954-04-30
* •Va.itai La.iosnó: Elmondja, hogy a termelés kérdésével október 81.-tól fo&zdye állandóan és rendsze esen foglalkoztak úgy vezetőségi mi-njt taggyűlésen. Az október 3.-i termeléssel foglalkozó vezet^úrt ijflósre meghívták a főmérnök elvtársat is ós az igazgató elv tár sátrai sí Itt közölte a főmérnök, hogy az EM. olyan utasitást adott ki, Rho£y a tóliesitést All. 12.-e előtt nem lehet megkezdeni, ill. végrehajtani. Ide meg voltak hiva még brigádvezetők, párttagok, pártcsoportbizalmiak. Márciusban az igazgató elvtársat számoltatták be a termelés kérdéséről. A márciusi taggyűlésen még nem voltsk annak tudatában,hogy a vállalat egyesülni fog másik vállalattal, s akkor elhatározták, hogy loo '/..-osan tudják teljesíteni a tervet, ugyanakkor most az egyesülés után az a raegállapitás, hogy csak 7o.7 ra teljesitik. A munkaversennyel kapcsolatban nem ért egyet Müller elvtárssal, mert , a 43/1.-es vállalatnál 72 fő érte el a sztahanovista szintet, véleménye szerint, ha a műszaki feltételek meg vannak, a tervteljesitós biztosítva van, mert a dolgozókban van lendület ós akarat. Április első dekádjában már a párttagoknak 67 “/.-a munkaversönyben állt. A pártszervezet állandóan kapcsolatban van a dolgozókkal a termelést illetőleg, felvetnek a párttitkátfnak mindent, pl: amikor nem volt gerenda ezt is megmondták, de arról egy szót sem szóltak, amiről Müller elvtárs beszámolt, hogy nem voltak munkaeszközök, nem tudja neki miért nem mondták ezt meg a dolgozók. A Pártbizottság szempontjait minden esetben felhasználták. Elraodnja, hogy egy időben, amikor látta, hogy a főmérnök egyes kérdésekben nem helyesen intézkedik, s nagyban rajta múlik, hogy a tervet nem tudják teljesíteni / Máhrer / a Pártbizottsághoz fordult a főmérnök leváltását illetőleg, Fülöp elvtárs meg is Ígérte a segítséget, de ez nem történt meg. Ugyannak Petrovics elvtársnő a legutóbbi PB. alkalmával megígérte, hogy a Trösztnél segítségükre lesz, hogy a vállalat kapjon taxit, de ezt a segítséget sem kapták meg. az uj dolgozókkal megfelelő formában foglalkoznak, igyekeznek őket megnevelni / oigányok/, hogy munkához való viszonyuk jó legyen, azonban nagyon nehéz a velük való bánás. De nemcsak az uj, hanem a régi dolgozókkal is foglalkoznak. Szociális segélyeket, stb. sokkal több uj, mint régi dolgozo kap. kisvár! Elvtárs: A vállalat azért nem a tröszthöz tartozó vállalattal lett 7 összevonva, mert a Mátyásföldi építkezés ezévben befejezést nyer, s azt feltétlenül el kellett más területre helyezni, ill. behozni a városba, viszont azt vették figyelembe, hogy igy az egyesitett vállalat nagyobb létszámmal fog tudni dolgozni. További összevonást nem lehet eszközölni, mert ez már nem lenne gazdaságos. Most az a feladat, hogy a jelenlegi szervezettségen belül az improduktív munkások létszámát kivonják más területre. Mert meg kell mondani, hogy az eddigi összevonásnál az improduktív munkaerők létszáma nem lett csökkentve, mert velük együtt csökkent a fizikai dolgozók létszáma is. Rátonyi Eereno:Hozzászólásában azzal foglalkozik, hogy a beszámolóból,ill. beszámolóval nem ért teljes mértékben egyet, mert a felelősség kérdése el van mosódva és a hiányosságok megmagyarázására különbözőbb okokat sorol fel. U elfogadja, hogy vannak nehézségek az iparban, de azzal nem tud egyetérteni, hogy sorozatosan minden keretet túllépnek az elvtársak, mert ha van egy laza keret adva, ez nem jelenti azt, hogy fel kell használni mindenáron, hanem azt vissza kell adni. A jelentés nem szögezi le, hogy a vállalat milyen intézkedéseket akar tenni a munkafegyelem, a munkaverseny szervezése terén, az ellenőrzés gyakorlásában, ill. nem gyakorlásában látja a legnagyobb hibát. az ellenőrzés nem megfelelő volténak tudja be a túlzott követeléseket. véleménye szerint a vállalatvezetésnek és pártszervezetnek feladata, hogy a túlzott igényeket levezessék arra a fokra, amit a szocialista bérezési forma forma biztosítani tud. müller elvtársnak a legrövidebb időn belül raeg kell ismerni a területet és a tények is- I meretóben megfelelő intézkedéseket kell tennie, ami a termelésben ) 1