Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.96.a/3)
1954-02-19
r n-15- ' \ Összefoglalva az a véleménye, hogy a júniusi párthatározat óta a PB. munkájának tartalmában és módszerében jelentős fejlődés történt. Bhhez hozzájárult az is, hogy a PB. nemfüggetlenitett munkatársai is jobban magukénak érzik a feladatok végrehajtását. az a véleménye^ hogy Petrovics elvtársnővel igenis tud együtt dolgozni és ellentétben az 1 évvel ezelőtti kérésével, hogy miért bírálja mindig őt az elvtársnő és miért nem mást, most az a kérésö, nogy a jövőben még fokozottabban gyakoroljon bírálatot felé és segítse ezzel ahhoz, hogy munkáját megfelelően tudja ellátnié Ami. az instruktor elvtársak munkáját illeti, úgy érzi, hogy a munkájukban 6lért eredményekhez várnainó elvtársnő és xatai elvtársak nagyon szépen hozzájárultak, azonban szeretné felhivni Várnainó elvtársnő figyelmét arra, hogy alapszervezeteket látogatva ne nyúljon át a PB. feje felett, hanem mielőtt intézkedne, kérje a kér. PB. véleményét. Ugyanis ez azt eredményezheti, amit eredményezett a U-TI.-nél Boros elvtárs esetében, akinet taggyűlési beszámolóját átnézte és azt fűzte hozzá, hogy szoc.dem. mudszer a nemzetközi kérdésekről beszélni. Bz viszont úgy kerüütt vissza a PB.-ra, fcagjcx amikor felhivta figyelmét a beszámoló értékelésekor hogy a beszámolónak foglalkoznia kellröviden a Berlini értekezlet jelentőségével, s ekkor Boros elvtárs azt mondotta, hogy xljcrc xxsxxdbBBX a BP. PB.-tői kint járó elvtársnő azt mondotta, hogy beszámolóban a nemezetközi kérdésekkel szoc.dem. módszere, s ilyen módszerekkel a szoc.demek dolgoztak. Bzenkivül ugyancsak a GTl.-nól döntöttek a centralizáció kérdésében, holott igen nehezen tudta a PB. elérni a decentralizációt, s bár a gyakorlat igazolta Várnainó elvtársnő intézkedésének helyességét, még sem volt helyes, hogy a PB;-ot előzetesen nem kérdezte meg. Petrovics Jánosná; Mielőtt tovább adnám a szót, szeretnék hozzászólni,hogy ” az elviarssk többek között azt is megvitathassák. Hozzászólásomat szintén Várnainé elvtársnő kérdései alapján fogom megtenni, Bz a mai PB. ülés napirendje feltétlenül uj módszert jelent munkánkba, Augusztus 26.-án, azon a nevezetes pártválasztmányi ülésen ,-~v úgy éreztük, hogy nekünk a júniusi párthatározat után az a közpon-i ti rósz, ahonnan egy uj életet kell elkezdjünk.Azt éreztük, hogy mélyen feltártuk a hibákat, alkalmaztuk a birálat, önbirálatot, azt éreztük, hogy egy uj életet tudunk kezdeni. notsógtelen,hogy ez az ülés sokat javitott munkánkon, az egymáshoz való viszonyunkon, a PB. bírálathoz való viszonyán, mégis úgy kell értékelnem, hogy ez a PB.-i ülés fogja betölteni azt a hivatást, amit a P. választmányi ülésnek kellett volna betölteni. Bgyik6 a legnagyobb értékének az, hogy a PB. független tagjai kezdik önmagukat adni a PB. ülésen és megmutatkozik talán először hosszú idő után, hogy kiben mi lakik, Azt csak részben tudta az ember ezideig, hogy nem mindig azzal dolgozik, akit maga előtt lát. Bök olyan kérdés kijön most, amit az elvtársak eddig nem mondtak el,évek hosszú során az élvtársakban bent volt és zavarólag hatott rájuk, úgy látom elvtársak, hogy a további munkánkat ez a napirendi pont tartalma feltétlenül meg fogja javítani és munkánkban alapvető változás fog bekövetkezni, ha továbbiakban is őszintén elmondjuk azokat a kérdéseket, amelyek felmerülnek.Abbéli kell kiindulni nekünk is most kerületi viszonylatban, amiből a xvV, tagjai indultak ki a júniusi határozat meghozatala alkalmával. I ' Áh