Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.96.a/3)

1953-01-16

r - 1 Az, hogy a vendéglőbe elfogadnak ellenszolgáltatás nél­kül rendőreink különféle dolgokat, az ellen a legszigo­rúbban harcolunk. Ez előfordul, de nem lehet jellemzőnek mondani. Kerületünkben a közlekedés irányításában a női rendőrök megállják a helyüket, de fegyveres szolgálatot nem teljesitenele. Adminisztrációs terüle ten jó munkát vége znek. Ha a fecsegésre vonatkozóan a múltkori dologra gondolt Kovács elvtársnő éa most is azt mondom, hogy nem vagyok hajlandó megmondani az illetőnek a nevét, mert erre sza­vamat adtam és ebben a dologban nem látok semmiféle poli­tikai hátteret, vagy rosszindulatot. A szavamat nem fo­gom megszegni, inkább vállalom a pártfegyelmit. Holman elvtársnak a pértépitésre vonatkozóan azt tucfcm mondani, hogy mi szigorúan ragaszkodtunk a K.V. janius 28.-i határozatához, és kimondottan a kiváló szolgála­tot teljesítő elvtársakat terjesztettük fel tag, vagy tágjelölnek. Az utóbbi időkben 8-lo elvtársat vettünk fel a Pártba. Legalább 5-6 kulákot lepleztünk le a rend­őrség keretén belül, vagy más osztáI5ii.degén elemet, akik még párttagok is voltak. • Hollmann elvtárs: Nem értek egyet Brezovszky elvtárssal abban, hogy nem akarja megmondani, hogy. ki volt az illető akivel beszélt. Itt felvetődik a Párt előtt való őszinteség kérdése. Ez a napirend hivatott arra, hogy ezeket a kérdéseket is tisztázzuk, hogy a munka valóban megjavulhasson. Grőber elv társ: ' Helytelen Brezovszky e Ív társnak az az álláspontja, hogy a Pártbizottság^ előtt ilyen mereven foglal állást és nem őszinte, holott ebben érintve vagyok én is, mert én vagyok a kapitányság vezetője és pár t biz ott sági tag va­gyok s ugy tűnik a többi elvtársak előtt hogy én mondtam volna valamit a Brezovszky elvtárs felé. Nyugodtan mond­ja el Brezovszky elvtárs hogy mi a helyzet és nem kell azt mondani, hogy még • pártfegyelmi terhe/ mellett sem hajlandó elmondani, hogy kitol hallotta azt a bizonyos dolgot amit állítólag a Petrovics elvtársnő mondott, r- Még a tiszti becsület 3zó 3em olyan súlyos ha mégsértik, mint amikor a Párttal szemben foglalunk állást. Itt fel­hívom Brezosxzky elvtárs figyelmét, hogy mindennek követ­keztében a bizalmunk meginog, amikor az egyes személyek­kel szemben Brezovszky elvtárs nagyobb bizalmat támaszt, mint a Párt felé. Csernák elv társ, Koltai elvtárs, Kovács elvtársnő, Lerch elvtársnő, Horváth elvtáraaő, Takács elvtárs, Barrel elvtársnő szóltak hoz­zá, kik egyöntetűen azon véleményüket fejezték ki, hogy | Brezovszky elvtás azzal, hogy nem őszinte, ezzel a pártot becsüli le. Súlyos az a kijelentése, hogy mégha pártfe­gyelmit kap akkor sem mondja meg az illető nevét. Az ügy kivizsgálását kérik, mert nemcsak egy ügy tisztázásán mú­lik ez a dolog, hanem hogy megtaláljuk a többi szálakat, ami elvezet hüoui a kerület különböző területeire, akik | szembeállítsák a Pártbizottságot a dolgozókkal, ami vég­eredményben odavezet, hogy nem tudjuk megfelelő módon vinni a politikai? munkánkat. Brezovszky elvtáxsnak meg kellen értenie, hogy nera egy emberről van az0 és lehet, hogy egész kicsi dolog van mögötte, de azzal, hogy nem mondta meg Breavszky elvtárs, ezzel bizalmatlanságot kel­tett a Pártbizottságban . Az is lehet, hogy ellenséget leplezünk le, de az is lehet, hogy osak egy nBggondolut­­| lan elvtársat, akit azután azon a téren kell nevelnünk. I 7 rá ;

Next

/
Thumbnails
Contents