Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.96.a/3)

1953-01-23

r n nek, s ennek következtében országos viszonylatban naponta 3oo-4oo-ra tehető a megbetegedések száma. A megbetegedések mint a munkásosztályból tevődik Össze, „az ar/sztokraciának még van pénze orvoshoz elmenni, mert még mindig vannak lelkiismeretlen orvosaink. Legutóbb egy gcójeccc volt grófnak a feleségét kaptuk el, taxisoffőr volt és 4oo asszonyon hajtotta végre ezt a műtétet.­Kovács István: Elmondja, hogy ebben a vonatkozásban a Disz.-re hárul feladat, hogy ezt megfelelően a fiatalságnak kivigyék és kéri “etro­­vi-cs elvtársnő segítségét ebben és. hogy mikor vigyék ezt ki a fiatalságnak. Koltai Ferenc, Horváth "-Iára, Kovács Dóra és Barrel Nándorné elvtárs is helyeslik a Pártnak ezt a határozatát és csatla­koznak az előbbi felszólalókhoz a feladatokat illetően. Petrovics Jánosné: Feladatunk tehát, hogy politikai munkával készítsük elő a taggyűléseket, a Disz. és az MNDSZ. az elvtársak a heten vi­gyek' ki, az MNDSZ. vezetőségi és taggyűlésen, a Disz. pedig titkári és Bizottsági ülésen. De vigyáznunk kell, amikor ezt ^ kivisszük, mint már mondottam nem a leányanyák felé, hanem inkább a sokgyermekes anyák felé szóljon az. Taggyűléseken ezt a határozatot konkrétumokkal is alá kell támasztani és ezért kérem Csernák elvtársat, hogy a Tanács részéről és G-rőber elvtársat, hogy a “apitányság részéről ebben a munká­ban támogassanak bennünket, hogy megfelelő adatokat tudjunk kivinni. A taggyűlésekre elő kell készíteni az első hozzá­szólókat, mert ehhez a napirendhez nagyon sokan kell hogy hoz zászÓlflianak és ennek érdekében a pártbizalmi hálózatot is meg kell mozgatni. Imformáció a kerületi MSZT. küldöttválasztó értekelet megtartásáról. Kovács Dóra: Vasárnap múlt egy hete, hogy a kerületi MSZT. küldöttválasztó értekezlet megtörtént, s minden alvpszervben megtörtént az uj vezetőségválasztás, s ennek következtében a MSZT. vezető­ségek összetétele magjavult, kikerültek a kizárt// párttagok ""fa és helyükbe értelmiségi dolgozók kerültek, ami pozitívumnak könyvelhető cl, s még az is, hogy uj MSZT. alapszervezetek jöttek létre. Az hogy kerületünkben lefolyt a küldöttértekez­let ez. emgtiszteltetés is volt, mert Budapest XII- keriüLete közül az I-kerület volt, aki először tartotta meg azt és azért is, mert a XII/ krülef közül az I-kerület, ahol a leg­régebb óta v n a. titkár, a többi kerületekben nagy a fluktu­áció a titkárokkal kapcsolatban. Ezért unnék a küldöttártekez letnek mintaértekezletnek is kellett lenni, aminek igen„jól \ is tett eleget a küldöttértekezlet, A beszámoló alaposságot t mutatott és rámutatott az MSZT. eredményeire ás hiányossága­ira. a felszólalók elmondták, hogy a pártszervezetek igen \ sok segítséget nyújtottak az MSZT. szervezeteknek. A legna­gyobb alapszerv azonban a Nyomda nem adott annyi segítséget, mint amit kellett volna, mett többször el kellett halasztani a vezetőségválasztó taggyűlést. Tehát a hozzászólásokban ki­fejezésre jutott a Párt vezető, irányító szerepe, érvényesül. A jő előkészítés munkájának könyvelhető el, hogy elhangzott egy hozzászólás, illetve felajánlás, hogy XX• 5 éves tervét egy elvtárs 1953. II. l.-re teljesiti. De voltak egyébb vonat, kozásokban is komoly felajánlások, orosz nyelvtanfolyamok lét rehozását illetően, termelési brigád létesítése. A küldöttértek>lst nívóját kiemelte, hogy jelen volt a VOKSZ. vezetője, aki el ismerétét fejezte ki az értekezletre vona.tko­­' zólag. ■> A küldöttértekezlet további lendületet adott az MSZT, rapnkája. j I

Next

/
Thumbnails
Contents