Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.96.a/3)
1952-11-06
r ~ n A propagandisták képzésében ugy állunk, hogy az első szemináriumon 80 %.-os volt a megjelenés. A Déli Állomás propagandistái közül részt vett minden elvtárs, harmadszorra azonban a propagandista szemináriumból mindössze csak 4 elvtárs jelent meg. Az aktivaárteke zleten, telefonon, „valamint Írásban „is kértem a párttitkár elvtársak segítségét a propagandisták megenését illetően, azonban ez a segítség egyáltalán nem mutatkozott meg a propagandisták megjelenésében. Ugy érzem, hogy maga a Bizottság nem tudja a munkát összefogni'kellőképpen". Akármilyen jelentést kell elkészíteni, azt mind nekem kell megcsinálni, nincsen kollektív munka a Bizottságban. Kovács Dóra: A pártpropaganda szemináriumokat illetően az elmúlt héten 13o elvtáa?sból lo-en hiányoztak. Tegnap beszélgettem a Budakörnyéki Szövetkezet propagandistájával, s mikor megkérdeztem tőle, mi ve volt az oka, hogy eddig nem járt el, azt f .lelte, ho^y nem is tudok arról, hogy propagandista szemináriumra kell járni. Ezzel azt szeretném alátámasztani, hogy igaza van Sipos elvtársnak amikor hozzászólásában azt mondotta, hogy azt a bizonyos útmutatót nem ismertették meg az alapszerve? a propagandistákfö kai. Véleményem szerint a prop. szemináriumon elméi éti „felkészültség tekintetében nagyon nagy a fejlődés, de van még olyan hiányosság, hogy 4-5 elvtárs nem jegyzetel. Et veszélyezteti az elméleti színvonalat az alap szervezetekben.-A Bpesti P.B. az ágit. prop.titkári értekezleten kihangsúlyozta, hogy külön hagsulyt kell fektetni a tudományos intézetek oktatására. A Budai Dobozgyárban és az Állami Nyomdában vannak még hiányosságok, de az elvtársak harcolnak a lemorzsolódás ellen. Mindkét üzemben a propáganditák felkészülése jó és foglalkoznak az üzem napi feladataival november 7. valamint a békekongresszus előkészítésével. A tudományos intézeteknél minden egyes dolgozó megfelelően be van vonva a párt oktat ásba. Bajok vannak az építkezésnél, amit szinten súlypontként kell kezdni. Felvetették az elvtársak, hogy a hétfői nap nem alkalT ^ más az oktatásra, mert előző nap utaztak é s nagyon fáradtak. [ " Mi hozzájárultunk, hogy kedden tartsák meg a szemináriumot, mikor azonban kimentünk ellenőrizni, azt a választ kaptuk, hogy i már hétfőn megtartották. A 43/1.-es vállalatnál a b.k. jegyzés óta nem tartottak népnevelő értekezletet és is egyik oka annak, hogy a szemináriumokon nincs meg a megfelelő részvétel. A Dokumentációs Központban a titkár elvtárs a titkári értekezlet után összehívta a pártvezetőséget ás ott megadta az oktatásfelelősnek a szempontokat é s a feladatokat, melynek me§ volt az eredménye és a szemináriumokon loo %-os volt a megjelenes, A Levéltárnál jó volt az a módszer, ahol maga a titkár is pro: pagandista, hogy a saját szemináriumára osztotta be a vezetőség zagjait, igy azok nem tudnak kifogásokat találni a szeminárium-I rül való elrntfadí"sra. A'Disz. kérdésében nem helyes, hogy a mjndent a titkár végez el, mert ennek nem lessz meg az egészséges^ eredménye. A„Budai Dobozgyár ttsz. pro^gandfetáJávái kapcsolatban, már két héttel ezelőtt „megbeszéltük, hogy ki kell cserélni, de ez ne? -történt meg és ezt sorozatosan mondhatnánk egyébb vonatkozásban, is, hogy a gyakorlatban nem kerülnek megvalósításra a -uisz.-nek„ kiadott tanácsok. Kell beszélnünk még arrül, hogy igyekeztünk bevonni a vállalata vezetőket és gazdaságvezetőket propagandistáknak, azonban a szemináriumon ram jelentek meg. A 43/l.-es épitkezés igazgatója pl: olyan kijelentést tett, mit gondol a pártbizottság, nincs l ______________________ %_____________________________ *