Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.96.a/3)
1951-02-23
r~ - - ~i Déli Fütőháznál a dolgozók 90 /-* tf tt fel ajánlást, i,tf 1 moly eredményeket értek el a izén egtsksritások terén,,. lojvo- TM nat jöt be megtakarított szénnel. Itt nagy' 1 endülettéia'folíyik j a ver:: en; a kerületi Pártbizottság zászlajáért, f í/fin;.,-. \ I Hivatali szerveink ív ré; ztvesznek a versenyben. Ital | Föld jé rés te ni Intézet komoly eredményeket értek el a I tagosításával, a szövetkezetek erősítése terén.A dolgozók 94 _ 0 tett felajánlást. Felajánlásukban Rákosi elvtárinak készítettek egy- térkénét, Turkeve községnek tagosításáról, mely i| gén szép volt. Az Állattenyésztési Kutató In'ézet is komoly eredményeket ért el a Központi Vezetőség határozata óta. Megállapíthatjuk, hogy minden a lap szerv nk megtette felaján| láaát a saját munkatérül f.t éh ez mérten, amit meg tudtak tenni. A levéltár ver enyvállalását 92 -bm teljesítette. A kongresz! szűrre doku entációt állítottak ös ze Rákod, elvedre na k, az 1000-ts évektől 1990.-ig. Tz is mutatja a levéltár dolgozóinak a Párthoz v»ló hűségét és Rákosi ■< Ívtárr iránt érzett zeretetüket. j A Rendőrségnél a fegyelem terén vo t javuld.. . ^ A tömegszervi munkában az ifjúság vezet, hatalmas lendületével jó példával járnak elől ;z ifik. igy válnak a gárt aranytartalékává. Utánuk az MNB EZ következik, ak:,k & tömegmegmozdulásokban jól kive zik részüket. Ezután jön ez **££$. Kerületünkben komoly lendületet adott a pártépitér vonalán a verseny lendülete, nem lég, hggy a versenyt st- tisztái júk,- 1 hanem erősítsük ez - el & ’ óngre...rzus sikerét , rmely feladatokat szab maji számunkra és erőt ad az osztályharcban és az : \ ellenség leleplezésében. ■fi Boron árzsóbet: A dolgozók megértették, hogy-- mit jelent számukra éo uz ogéoz dolgozó nép számára, ha többtermeléssel készülnek i Pártunk Kongresszusára. Szombaton a felvonuláson fognak hitet tenni dolgozóink Pártunk és vezetői mellett. Az alsp szervezetek számára megadtuk a létszám-minimumot amivel fel kell vonulniuk. Kb. 2000-2500-an veszünk részt a felvonuláson. A súlyponti üzemeket ellenőriztük, hogyan készültek fel a fel- 1 ^ vonulásra. Előreláthatólag az Állami Nyomda felvonulása lesz a legszebb kerületünkben. Beütemezés szerint az első helyen az Állami Nyomda vonul, mellette az OFI. Minden aQL apszervben be van állítva egy aktíva, aki felelős a felvonulás sikeres 1 lebonyolításáért. A Béli Állomás zenekarát is ki fogja hozni, | igy biztosítva lesz a Jó hangulat. Nagyon fontos, hogy pontosan álljunk fel mindjárt a XI.kerület után. Egy hr.ngos beszélőt állítunk fel. A hangulat brigád és a jelszavak biztosítva vannak. A mai napon Képzőművészeti Kiállítás nyílik meg kerületünkben, melyet kongresszusi felajánlásként szerveztek meg a kerületi művészeink. Az I.kerületi Honvédségtől is felvonulnak. Hogy a munkából kiesés ne légyen a felvonulással kapcsolatban, azt megszerveztük. I Az agitációs munkát tovább kell folytatni, hogy a Kongresszusi Héten valóban még jobb eredményeket tudjunk elérni. [ Döntő feladatunk most a felvonulás sikerének biztosítása,itt megemlíti Boros elviársnő, hogy ki milyen sorrendben érkezik úgy fog felvonulni, ezért az Állam Nyomdának igyekeznie kell, hogy pontos időre felálljon és ne főzhesse meg más. Ágoston elvtárs helyteleníti, hogy ki hogy' megérkezik úgy' vonul fel, ez anarchikusnak tűnik. Molát elv társ megemlíti, hogy Boros elvtársnő ezzel érzékeltetni akarta, hogy az Állami Nyomda legyen ott elsőnek. I Fülöp elvtárs hozzászdásában hangoztatja, hogy a Nagy/budapesti Párt_ H .