Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.96.a/2)
1955-04-22
r n *- 2 -M Az ipari termelés egyes területein elért eredmények ellenére is, alapjáb&nvéve egyhelyben topog. A munka termelékenység© a legtöbb iparágban csökken. A termékek önköltsége emelkedett, a munkafegyelem meglazult, stb. Mindez kihatett a nemzeti jövedelem alakulására is, mely 1953-hoz képest csökkent". M Népgazdaságunk helyzetének ilyen alakulása következtében a dolgozók megnővekedett életszínvonala nem a termelés állandó növekedésének, a munka termelékenysége emelkedésének és az önköltség csökkentésének szilárd alapján, hanem főképpen az állami tartalékok felélésén és a beruházásokra fordított összegek csökkentésén nyugszik". Egyhelyben topogd termelés, hanyaglő termelékenység, emelkedő önköltség lényegében a nemzeti jövedelem csökkenésére vezet. A nemzeti jövedelem csökkenése esetén pedig az életszínvonal csak úgy emelhető, ha a termelt uj érték elosztásánál csökkentjük a felhalmozási alapot és annak terhéro emeljük a lakosság fogyasztására szánt mennyiséget. . Fártunk 1963, júniusában helyesen határozta meg a felhalmozási alap osök-keatését és a fogyasztási alap részben ennek terhére történő növelését, mert akkor a beruházások a nemzeti jövedelemnek indekelatlanul nagyebb hányadát vették igénybe. _ Ez azonban nem jelenti azt, hogy most már nem kell növelnünk állandóan beruházásainkat, a szocialista akkumulációt, mert akkor megsérteaők a szocializmus gazdasági alaptörvébyének második részét, mely csak akkor tud érvényesülni, ha biztosítjuk a szocialista termelésnek a leifejlettebb technika alapján történő szakadatlan növekedését és tökéletesedését. Az 1953* junimai határozatok csak a túlzott ütomat váltéztatják helyes ütemre. Második ötéves tervünk csak akkor viheti győzelemre a szocializmus ügyét hazánkban, ha reális ütemben állandóan fokozzuk a felhalmozást igy a beruházást is. Ehhez természetes elsősorban a felhalmozás növekvő forrásait kell biztosítani, mégpedig a termelés szüntelen emelését, az önköltség rendszeres csökkentését a legszigorúbb takarékosságot a nép jogaival. Ezek ma is a szic, építésnek a népjólét állandó omelésénok állandó helyes útja. 7 ' ■ - ■> / ' ■ ' - tó . ..-tó '. " 7 7tó Rtól tó ■ •' '' 7- .-tótó-tó y te I