Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.96.a/2)

1955-07-05

r~~ ... tt I Éppen ezért itt az ideje annak, hogy Pártbizottságunk ós pártszervezeteink || • -ne mondjanak le a DISz-el való foglalkozásról, ne érezzék azt tehernek, ■ ' hanem lássák meg a Dlte-ben azt, hogy a szooialista társadalom felépítésé­ben nélkülözhetetlen erőt jelent az ifjúság, hogy a DlSz-t építeni, a DISz. fiatalokat nevelni és csatasorba-állitani egyet jelent a párt erősítÓ3ével, ©gy«t jelent a proletárdiktatúra megszilárdításával, egyet jelent a béke­­harc fokozásával. Pártbizottságunk súlyos hibát követett el akkor, amikor hagyta, hogy a kerületi DIS2.szervezet több,mint egy éven keresztül nem rendelkezett választmánnyal, tehát lényegében a kerületi ifjúsági mozgalmunknak nem volt meg a legmagasabb politikai szerve, mely hivatva lett volna a párt útmu­tatásai, határozatai, szerint a kerületi ifjúsági mozgalmat fejleszteni, erősíteni. Ezt a hiányosságot felismertük, ami azonban nem mentesít ben­nünket a felelősség alól, még akkor sem, ha a maximális segítséget igye­keztünk biztosítani Dlte.bizottságunk számára ahhoz, hogy az uj választ­mány a kerület összetételének figyelembevételével a legmegfelelőbb legyen. Addig mig eredményesen segítette Pártbizottságunk a DI°z.Bizottságot az ez óv eleji kerületi DlSz.küldött/ értekezlet megfelelő előkészítósóben,a választmány létrehozásában, a küldöttértekezlet után máris visszaesett a Dlte-el való foglalkozásunk, ami kifejezésre jut abban is, hogy annak ellenére, hogy két Pértbizottsági tagunk is helyet foglal a Dfrz.választ­mányban, mégsem ellenőrizzük rendszeresen a DlEz .Bizottság üléseit, nem sogitünk a DISz.Bízottságnak az egyes bizottsági ülésekre terülő napiren­dek előkészítésében. Nem /életlen tehát, hogy a Pártbizottság elégtelen munkája következettében a Blúz.Bizottság ülései nera mindég érik el a megfelelő színvonalat, a kitűzött oélt. Ha ehhez még hozzászámítjuk azt is, hogy a Pártbizottság párhuzamos osztályai sem nyújtanak osak kampány­szerűen segítséget a Dlte-nek, s ez a jelenség alapszervi viszonylatban még általában az azonos reszortoknál, akkor még élesebben vetődik fel a felelősségünk az ifjúsági mozgalomban meglévő hiányosságok 1 égett azért, hogy a kér.tartozó 3.3oő DI3Z.fiatal néá kap rendszeres, módszeres nevelési j Éppen azért, mert kerületünk üzemeiben, hivatalaiban és iskoláiban tanu­ló fiataljainknak 95 %-a DISz. tag, elengedhetetlenül fontos, hogy most már maradéktalanul megvalósítsuk á KV. határozatait, melyet az ifjúság között végzett politikai munka megjavítására hozott. Pártszervezeteinken, a ml munkánkon múlik az, hogy a kerület 772 üzemi fiatalja, 512 ifjú mérnöke és teohnikusa, a középiskolák 2.ol6 DISz.ta­nulója milyen mértékben áll helyt a napi feladatok végzésében, hogy ezt a 3.3oo ifit a szocialista épittén kapcsán milyen ütemben, milyen mér­tékben tudjuk uj embertípussá fejleszteni, teljes egészében a mi ifjú­ságunkká nevelni. Rajtunk múlik, hogy a kerület fiataljai öntudatos hazafiakká, forradalmi kommunistákká legyenek, akik a munkát becsület és dicsőség dolgának tekintik, akik képesek okos, /átgondolt vitában szét­zúzni az ellenség érveit, üzemben, hivatalban óa iskolában egyeránt. Rajtunk múlik ás a mi feladatunk, hogy Dlúz, fiataljaink megértsék, hogy eredményeink nem önmaguktél születtek, hogy minden, a legkisebb eredményért is kemény haroot kellett folytatnunk az osztályellenséggel szemben, mely minden erővel gátolni igylkezett fejlődésünket, tekünk kell megmagyarázni fiataljainknak, hogy az osztályharo ma sem szűnt meg, sőt könyörtelenebb, mint azelőtt, csupán formáját változtatta meg. A cinizmus, a naoionalizraus, a fegyelmezetlenség, a perspektivátlanság elhintése elleni haro is az osztályharo egyik megnyilvánulási formája. A korrupoió, a lopás, a munkafegyelem lazítása a különböző elhajlások elleni haro is az osztályharo kérdéséhez tartozik, mint ahogy osztály­haro kérdése az is, hogy az iskolátokban tanuló DIEZ.fiatalokat, úttörő­ket milyen mértékben tudjuk kivonni az egyházi befolyás alól, milyen mértékben tudjuk osökkenteni a hittanra járók és az egyház különböző meg­nyilvánulásain róeztvevő fiAAalok számát. Ennek megértése azonban pártszervezeteinktől állandó, eszmei tartalommal megtöltött politikai ós szervezeti munkát követel. I- * '•

Next

/
Thumbnails
Contents