Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.96.a/2)
1954-01-14
mmmm r n w f 1 tó a taggyűléseket„miönösen jó volt Autójavító vállalat taggyűlést ahol a fiatalok komoly politikai érettségről tette tanulságot, de nea> sokkal maradt mögötte a 43/1 ? 43/4, s a tervező intézetek taggyűlése sem. ;Viszont a kerület egyik legjobb szervezete az Állami Nyomda taggyűlése mérsékeltebben sikerült, a fiatalok határozott passzivitást tanúsítottak. Elég gyengén sikerült a Tanács taggyűlése, igaz., hogy nem a fiatalok hibájából, hanem azért, mert a párt szervezett el és a hivatalvezetéssel az élen, senki sem képviseltette magát a taggyűlésen, ami a maga nemében példátlanul álló eset az egész kerületben. Az elvtársak a Tanácsnál nem tanultak a kerületi Pártbizottságtól, hiszen a vehetőségválaazt<5 taggyűlések nagyrészén a kerületi Pártbizottság, ills a párt választmány képviseltette magát,.'egy ízben a kerületi Pártbizottság titkára is jelen volt, az Állami'Nyomda taggyűléséi* A pártválasztmánytól megjelent eÍvtársak minden esetben hozzá is szóltak a taggyűlésen, hogy ezzel is emeljék annak jelent őségét <. A megválasztott vezetőségekben, valóban a legjobb, q tagság bizalmát legjobban élvező elvtársak foglalnak helyet? ezért is beszélhetünk uj szakaszról Disz. szervezeteink vezetési módszereinek fejlődésében a ve ze t ős égy á la szt/is éta. Mint hiányosságot kell eb genlát önünk, hogy a Disz, Bizottság nem. harcolt eléggé következetesen a munkás vezetés biztosításáért, s ezért egyes szervezetekben az összeta&ságon belüli arányszámukat jóval meghaladó módon kerültek be a vezet ő;*^ ségbe adminisztratív, vagy értelmiségi be oszt ó.s bon lévő fiatalok, így pl: az Állami Nyomdáján 9 vezetőségi, tagból ónak 4 végez vez termelő munkát, de sokkal kirívóbb a helyzet/ a 43/4e»e s ó’ .étkezésnél, ahol a fiatalok túlnyomó többség db jelentő termelés ben. Igozó fiatalokat mindössze egy fő képviseli az 3 tagú vezetŐ3Ógben« ez különösen éles problémát jelent az építkezésnél, ahol amúgy is elég éles válasz fal van a fizi Icai és szellemi dolgozók között oz utóbbiak egy részének kispolgári magatartása következtében, ami pl: megnyilvánul abban,hogy a szervezeten belül a tisztviselő fiatalok egy része magázodik a munkásfiatalokkal, ami nem fér össze a Díszben belüli helyes közi., sségi szellemmel. Az sem a legszerencsésebb állapot, hogy a kerület 5 termelő üzemi Disz. titkára közül csak 2 végez termelő munkát ... ^zeket a kérdéseket felvetettük a kerületi ^isz* Bizottság egyes tagjainak, / azonban azt kellett tapasztalnunk, hogy a 'bizottsági .tagok egy része nem érti a munkás fiatalok vezető szerepet a Díszen belül, elvileg helytelen, szűk körű gyakorlati praticiata szempontból fogja meg a kérdéseket, visszariad a még gyakorlatlan nunkáskáderek tervszerű, türel^ mes nevelésétől*. Ezek a hibák azonban nem jellemzőek az lapözervok többségére, az uj vezetőségek Összetétele úgy politikai, mint szociális szempontból, általában kielégítőnek mondhatóc Különösen ki kell emelni a Budai JJobczg$r Disz■, vezetőségének jó összetételét, ahol fizikai dolgozó a disz. titkár, s a vezetőség 4 tagja ifjú szxahanovista» Ilyen körülmények között nem meglepő- hogy a Disz, tagság szereti és szívesen követi a vezetőséget, hogy minden K2OTteKMKXs©ai3£fe& munkaversenyt az ifjúság indít el, s Ö jár élen u verseny eredményekben.... is • 1 .A A LfsZc vsáét és ével kapcsolat ban beszélnünk kell még a kerületi Disz. Bizottság munkájáról is. Ezen a téren elég komoly hibák tapasztalhat ók* k ~'isz0 Bizottság egyes tagjaira teljes srtfe egészében érvényes pártunk bírálata a bürokratikus, a tömegektől elszakadt vezetési stílusról* Az alap szervok ben általában hiány olják* hogy nem kapnak elég segítséget a bizottságtól? az elvtársuk nem no- - ki hozzájuk, nem ellenőrzik az alapszervekben folyó munkát* A 11 ■ i/üság egyes ~/~\ * I 1%,- . < i - i L———■—————-———----------------------- —. . .. .