Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.96.a/2)
1953-10-23
r 7 te Sz a munka csak akkor lesz eredményes, ha helyesen köti öbszs kerületi DlS*. 'Bizottságunk a munkát a fiatalok szocialista neve lésével, a termelés ügyéért érzett felelősség érzésének élnélyitézérel elsősorban a DISz. fiatalok között. Biztosit ja a DISz* tagok ólen járását, példamutatását a DISz-en kivüli fiatalok előtt ós ezzel mgával ragadja azok lendületét a termelésben, a jobb hivatali munkában. #• 5./ legfontosabb feladataink egyike az ideológiai, oktatási munka, valamint a tömegek körében végzett politikai és felvilágosító munka megjavítása, a Párt és a tömegek közti kapcsolat elmélyítő*# ős megszilárdítása érdekében, hogy dolgozóinkat egységesen sorakoztassuk fel a kormányprogramra megvalósítására* Ezért: a#/ A pártolctatás keretében feldolgozzuk a különböző rétegeket érintő legfontosabb elméleti kérdéseket, amelyek a kormányprogramnál kapcsolatban felmerültek. Súlyt helyezünk a vezető propagandistákkal való foglalkozásunk megjavításán keresztül arra, hogy a pártoktatásban részesülő dolgozók kommunista nevelést kapjanak, hogy miközben elsalyátitják az elméletet, kommunista jellemvonásaikat is kifejlesszük. Ennek elősegítése érdekében az adott oktatási szakoknak megfelelően, egyrészt az aktivisták beosztásának, másrészt az egyes rétegek érdeklődési körének figyelembevételével a felmerülő, kevésbbé megértett fontos politikai jellegű kérdések t. ' “ mélyítése érdekében az Előadó Iroda szervezésében gyak^latiaa, de mégis elvi alapokon nyugvó előadásokat tartunk,felhasználva a szovjet szépirodalmi müveket népszerű nyelven, közelebb hozzuk az elméleti kérdéseket e mozgalmi munkához* /tpl* a békemozgalCQ jellege és a kommunisták szerepe a békenozga lomban: / E mellett biztosítjuk a beiskolázottak rendszeres megjelenését, de elsősorban a Párt és DISz. oktatás színvonalának megjavítását tartjuk elsődlegesnek. b*/ Jfcendezeresen figyeleméi kisérjük a Párt, gazdasági és állami funkcionáriusok felkészülését, tanulásuk rendszerességét, kialakítva érdeklődési körüket az ideológiai, művészeti, kulturális és tudományos élet időszerű kérdései iránt. ./ • I q 3,1 i > . — < *§ uumaepHHHif