Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.27.a/10)
1988-07-12
B nehezebben tudnak eleget tenni. A létszámuk kiegészítése B mellett tovább kell javítani az irányításukat, és a felada-KX| taik meghatározásakor ha szükséges, egy-egy kérdés elemzésé- HB B hez külső szakemberek bevonását is javasolni kell. H A kerületi Pártbizottság irányító munkájának hatékonysága^ B A kerületi Pártbizottság irányító munkájában az elmúlt évek-B ben arra törekedett, hogy az elvi-politikai irányítást helyezze ^B B előtérbe, ösztönözte a pártszervezeteket a helyi, változtatást B ® igénylő kérdések önálló megoldásaira, és csökkentette a kötele- ^B B zöen előírt, illetve javasolt napirendek számát. E területen B azonban még sok a tennivaló, mert az apparátus tevékenysége nem B igazodott megfelelően az irányító munka változásához. Egyfelől Sb csökkent a feladatok írásos rögzítése, másfelől növekedett és B bonyolultabbá vált a pártszervezetek írásos jelentési kötele■■ B zettsége. Az elvi- politikai irányítás háttérbe szorult, ha a B központi pártszervektől kapott feladatok torlódtak, és az önte- B B vékenységük kibontakoztatásához nem tudtunk belső szervezési ^B B hiányosságok miatt.megfelelő segítséget adni. B ^ Mindezek hatására a pártszervezeteknek továbbra is kévés idejük ■■ B marad a saját hatáskörbe tartozó kérdésekkel való foglalkozás- ^B B hoz, és az írásos jelentési kötelezettségeik száma sem csökkent. ^B A kerületi Pártbizottság munkájában igényeiknek megfelelően ^B B erősíteni kell a személyes kapcsolattartást, és a helyszíni ^B ^B segítő munka előtérbe helyezésének feltételeit meg kell terem^B B Az irányító munka másik igen fontos területe a koordináló teve^ H B kenység. A Pártbizottság vezetése havonta egy alkalommal hív B össze koordinációs értekezletet, amely biztosítja a kerületi B B párt-, állami, társadalmi és tömegszervezeti munka összehango- B H lását. A szervezetek önállóságának tiszteletben tartása mellett B ■ - 7 - HB I_______________________m B