Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.27.a/4)

1984-02-16

Bh Minden olyen tevékenység, melyben a társadalmi érdek szolgála- H^BII B| ta, mint motivum megjelenik, közéleti jelleget is kap. Pl. ha |^^B|1 BB egy úttörőcsapatnak a ma már önállóan választható jelmondata: ^BHfl M "Tettekkel a közösségért, a környezetért!" /Dévényi-Pannónia u. ■H ált.isk./, és a gyerekek a szülők és patronálók bevonásával Rb játszóteret ópitenek, környezetüket szépitik, akkor ez a tévé-H| kenység közéleti töltést nyer. Sajnos még nem ritka, hogy a ■B| gyerekek kényszerből, "kirendelésre" végeznek sokszor mondva-BH csinált, megszervezetlen "társadalmi munkát". El kell fogadtat­)H nunk a gyerekekkel és felnőttekkel, hogy a kisebb és nem lát­flBI ványos, de a közösség, az iskola vagy a lakóterület érdekét GB szolgáló munka is értékes lehet. Feladatunk az önkiszolgáló B| tevékenység erősítése. Lényeges, hogy a gyerekek közhasznú mun­­^^HB H[ munkavégzését elsősorban nevelési szempontból, s nem csak gaz- B^^H Hasági érdekből vegyék figyelembe. Úttörő Szövetségünk, de kerületünk sportvezető pedagógusai, B| úttörővezetői, sportaktivistái is évről-óvre mind nagyobb fi-Hj gyeimet fordítanak a tömegsport-j át ék ok ra ♦ A sport a gyermekek B^R természetes mozgásigényének kielégítésén túl az egyik legna­­a^HR gvobb nevelő erőt jelenti. E területen a továbblépést , a még H pnntonabb szervező munka jelentené. A közös játékokon, ver­­^^HB H| senyokon az aktív kikapcsolódás kerüljön előtérbe, ne az ad­­^^HB ^BR mininztráció, a statisztika, az eredmények túlhajszólása. H Változatlan vonzerőt jelent gyermekeinknek a turisztika, a té­­|B^B MM bornzás, a kirándulás. A növekvő gyermeklétszám, a jelenlegi ^B^B BRR gazdasági helyzet /utazás, ellátás költségeinek emelkedése/ azonban óhatatlanul befolyásolja a résztvevők számát és sze- BHA mélyét. Feltétlen átgondolt, tervező, szervező munkát kell BB végezni, hogy minden arra érdemes, illetve rászoruló gyerme-GB künk résztvehessen az úttörőélet e lóg román t ikusabb közösségi ^^^B mm megmozdulásán. Tudjuk, hogy akali táborunk férőhely kihasznált-BB sága maximális, s az elkövetkező években sem növelhető. Meg­­fl^^B HB óvása, tárgyi feltételeinek fejlesztése azonban a fenntartó B^^fl gb - 5 - mi

Next

/
Thumbnails
Contents