Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.27.a/4)

1981-02-05

I A tervezettnél magasabb a fogyóeszközökre fordított kia­­|B ■ dás, a Varga Jenő téri épülethez szükséges 198o. évi be-M szerzések miatt. Hl 9 A személygépkocsi bérleti diját - az 198o. október 31-ig B&i ■ mutatkozó 4.8o9 km megtakarítás ellenére - a km tarifa ^B B emelkedése miatt jelentősen túlléptük. A Titkárság 198o. 9fi 18 február 4-i határozata alapján 198o. november 1-től meg­­fln ■ szüntettük a személygépkocsi bérletet. A határozat értei­­|B ■ mében lehetőség van az apparátus tagjainak km térítés ^B ■ fizetésére. Az utazási költségeknél jelentkező többlet ^B B felhasználás ebből adódik. ^H B Az állóeszközökre fordított kiadásainkat a módosított elő- BB lm irányzatból fedeztük. A kerületi Pártbizottság Rózsa R.u. fl| ■ 6o. sz. alatti épületének egy részét lebontottuk, a meg­­^H ■ maradó épületet felújítottuk, és az apparátus elhelyezését ^B ■ szolgáló belső átalakítást végeztünk. A kedvezőtlen idő­­^B ■ járás miatt a kivitelező - Budafoki Építőipari Szövetkezet - HÉ ■ nem tudta az udvar betonozását elvégezni, igy ennek a ^B B munkának 198o. évre jóváhagyott költségét - 260.000.-Ft-ot - ^B B a Budapesti Pártbizottság engedélyével 1981. évben hasz­­^B B nálhatjuk fel. ^B B Berendezés beszerzést nem terveztünk, az itt jelentkező ^B B felhasználás a Varga Jenő téri épületben szükséges 4 db ^B B szőnyeg vásárlásából adódik. ^B ■ 198o. évi előirányzatunkban szerepelt a XXII/2. körzet j^B ■ festése, és a XXII/6-os körzet szerény felújítási költsége. ^B I Ezeket a munkákat kivitelezői kapacitás hiány miatt nem j^B ■ tudtuk elvégeztetni. A tervezett 122.800.- Ft felhasználá-B sára 1981. évre kaptunk engedélyt. ^B B A XXII/2. és XXII/6. politikai körzetben a párttagság B jelentős társadalmi munkával elvégezte az utcai kerítés B mázolását. ^B I - 4 - B j /r J

Next

/
Thumbnails
Contents