Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.27.a/4)

1977-02-10

§§§ - Egyes alapszervezetek a tagkönyvcserét megelőzően is megfelelő HH gondot fordítottak oz u.n. "öntisztit ás"-ra; ||| Több nlapszorvozetbon nem megfelelő a kritikai szellem, a vozotő­ságok nőm foglalkoznak rendszeresen a pártéletet elhanyagolókkal, nőm merik kezdeményezni ügyük rendezését. §HBp A kilépések többségét az illető párttag kezdeményezte. Mindössze HH 2 főnél vrolt oz alapszorvezeti vezetőség, illetve a beszélgető mm csoport a kezdeményező. A nyugállományban lévő párttagok egészségi állapotukkal, az előrehaladott korukkal, az aktív dolgozó korunk, ^ l||l| főként a fizikai dolgozók a párttagsági kötolozottségok nem válla­­■Hj HB lázával indokolták leggyakrabban kilépésüket. A megjelölt okok vő- BHj ■ lenényünk szerint j^H Több kilépő nyugdíj előtt áll, nem akar körzeti pártszervezethez WtM átjelentkezni. Néhány kilépő hivatkozott a progresszív tagdíj ma- HB gas összogőro. Négy osotbon, főként a körzeti pártszorvozoteknől ..VÍV; HB motiválta a kilépést vallásosság, vallási behatás. Egyéni sérelem, HB sértődöttség 4 kilépőnél szerepelt okként, általában a munkahelyi, ■Hj vagy a helyi pártvezetés valamilyon intézkedése, igényelt segítség HB HH elmaradása. A kilépők egy része - 4 fő - nem indokolta meg ólba- Hj MM o t ion k i 1 épő som foga Imazott úgy, hogy nem őrt eg.yet_j\_párt HH ^H politikájával, sőt többen hangoztatták, hogy mint párton kivüliek in kiállnak n párt politikája mollett. ^^H ^H a 6 fő törőlt párttag esetében legtöbbször az átjelontkozési köte­­^^H lorottoég elmulasztása szerepelt okként. Egy-egy esetben fordult ^H ^^B 0;i.ő n szervozoti élet olhnnycgolásn, o progrossziv togdij fizó­­j^fl ■| tériének megtagadása és egészségi ok. A töröltek valamennyien hosszabb idő éta elszakadtak a párttél, magától a pártszervezettől, ^B sőt a munkahelyi közösségtől is, nem vottek részt a szervezeti ■ _______________ ___________________. >: ___________u

Next

/
Thumbnails
Contents