Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.27.a/4)
1975-02-27
Bfl — és ezek alapján kialakítottuk a következő ób év fejlesztési íela— BB datait, Brr61 szóló jelentésünket a Párt- Vójrehajtóbizottság B megtárgyalta. Megállapította, hogy a körzeteknél az anyagi el Iá- H B tottság szintje jelentősen fejlődött, a IY. körzet kivételével |HH B| valamennyi elhelyezése tartósan megoldott. A következő ötéves BH B tervben a kialakítandó kerület központban uj körzet építését kell B szorgalmazni. flH B A Párt- Végrehajtóbizottság állást foglalt, hogy a kerületi szék- Hl B ház állagát, a kerületközpont kialakításának tervét figyelembe BH |||| véve, uj székház építése is indokolt. Annak elkészültéig a jelen- BH |||| légi épületén, - á statikai vizsgálatot követően - a szükséges Hja j^H felújításokat el kell végezni. Az elfogadott program tartalmazza az épületek folyamatos feluji- B tásának, a berendezések indokolt cseréjének tervet is. UD I Terv szerint végrehajtottuk az állóeszköz— beszerzéseket', A kör— HB zetek és a Pártbizottság számára olajtüzelésű kályhákat vásárol- |j||l B tünk, B beszerzéssel valamennyi körzetben - az I. körzet nagytérmének kivételével - megszűnt a széntüzelésű kályhák használata, pg ■ ’ Az 1974. évi beszerzéssel kettőre nőtt a Pártbizottságon az elektro— ->*g; mos Írógépek száma, jelentősen könnyítve az 'adminisztrációs munkát, A beszerzések tervezett összegét az írógép árváltozása miatt ^ I |B túlléptük, B B M Az ügykezelési és ügyintézési munka_,_ H Az 1974. évben tovább nőtt az írásos anyagok forgalma. Ez az 1974. ^B H év politikai feladatait tekintve indokolt. Rendszeresse veit a pártszervezetek többségénél az emlékeztetők használata, valamennyi ||||| pártszervezet az emlékeztetőkön kivül elkészítette a beszámoló Hj ■BB taggyűlések jegyzőkönyveit. Mindezek jelentősen növelték a beér- BB B| kező, nyilvántartásra kötelezett iratok számát. A kiküldött anya- gU gok forgalma is nőtt, elsősorban a kongresszusi előkészületekkel, a vezetőségválasztássál összefüggésben készült sok Írásos anyag a ^^B ^B