Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.27.a/4)

1964-01-30

H| momcrétan meg kell Határozni a relációtokat, no. ?/ a part­szervezetek vezetőségi ülésen foglalkozzanak ezzel a tapasz— IsBI falatokkal és konkrétan azzal, hogy itt milyen_feladatuk van. Bllll itt arról van szó, hogy elősegítsük a párt politikájának Helyes megviiagitását, valamint a Helytelen nezeter elleni H Ügyet lehet ertem azzal, Hogy a törzstől lel elé tisztázni m| kell a nézeteket, ami a Politikai Bizottság határozat ónak negH IfH nem értésből ered. , IIBBI Pl A 3-as pontnál a javaslat szerint bele kell venni a szakszer- MgJ ■» vezetet is. A K.LSZ csoportos beszélgetésénél Húzna elv társ Wm adjon segítséget, hogy a KISZ szervezeteknek milye/i 1 eladatuk|^B ||1|| van ezzel kapcsolatban. HMG—vei kapcsolatban rnog kell vizs— HH gálni, legyen-e nagyobb létszám. , . , , , WM A 2o %-kal kapcsolatban: hozzávetőleges számítás alapjan Hl /betegség, idős kor/ ez a szám jött ki. A tervbe azt helyes |H| bevenni, aiait a Pol.Biz. határozata megszabott, ha ezt a sza­­mot a végrehajtás során növelni tudjuk, azzal segítjük a oL. Wm. Biz. határozatának végrehajtását. Agyét lehet érteni azzal a javaslattal is, hogy kapjunk tájékoztatást arról, hogy a BH 11118 hangulat hogyan alakul. . 181111 Az intézkedési tervvel es a határozatok többi pontjá/al az |^| A elvtársak egyetértettek. ^^| H ^ Pelmerült a honvédséggel való kapcsolat kéraese. Ez soha nem ^^B WM lesz olyan mint a rendőrséggel, mert a rendőrséggel a rnun^a- B^Hjj |K kapcsolat van meg. Véleményem szerint a honvédséggel való j^^| ^^| kapcsolat megfelelő* ,_T_„+.+..an «HB A leterheltség kérdése: egyetértünk ezzel a hclyzetteluatmene B tileg, de ezt a továbbiakban figyelembe kell venni, vagy a WM pártmegbizatása, vagy a munkásőrségben betöltött funkciója^ —j WM alól kell mentesíteni az elvtársakat, hz összefügg a tartalék^* az utánpótlás kérdésével. A mai parancsnokok megfelelőek, de Mg az alpararicsnokokat nézve, az utánpótlás nincs megfelelően HH biztosítva. A nők kérdésével kapcsolatban: itt teljes egesze- BH ben a körülményeket kell vizsgázni, helytelen pl. hogy több­­gyermekes családban az anya és az apa is munkasor legyen. BB ^^| Ez a család rovására menne. . . . , , ^^| végezetül: az előterjesztés képet adott a politikai es káder-BK * helyzetről. Az intézkedési terv olyan értelemben készült el, (ÉW ami kis módosítással biztosítja a Pol.Biz. hatarozatanait meg— ■ felelő végrehajtását. Ennek nem a szervezeti, hanem a poli- ■ H cikai része a probléma es erre kell minél ü bb figyelőt ior-^^B 'iMM ditani. Ezzel kapcsolatban a pártszervezetekhez, a partbizott-B Sághoz fogunk rordulni, hogy vegyenek reszt eboen a. munkában ^B BH mert alapvetően ezenmmulik, hogy jól najtjuk-e végre a Pol. H Biz 1 határozatát. ^H ..Titkári értekezleten vissza kell térni a munkásőrségre hozott rol.Biz.1963. szept. 24~i határozatára, figyelembe veve a ke- ^B ^^B rületi PVB. elé került jelentést, amely összegezte az eddigi^ ^B ^^| tapasztalatokat és azokat a problémákat, amely a határozat rae ^B nem értéséből ered. Ennek alapján meg kell hatarohm, hogyJJ H pártszervezetek mit tegyenek a Pol.Biz. hatarozatanak oikeres ^B Titkári^értekezlet után a partszervezetek vezetőségi ülésen íatárSzzák merhogy saját területükön mi a helyzet a munkás- H WM í>íö/S“SÜ; mf Üli Jnal ahhoz, hoGy a, határozatot teljes ■ MM egészében megértsék és a végrehajtását elősegítsek. Mg ^^^| Határidő: március 1. ^| ^^H Felelős: Szőke hajós elvtárs. fifi - 6 -^_________________________ u

Next

/
Thumbnails
Contents