Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.27.a/4)

1964-05-23

1H Mi a feladatokat a kalapért i. Ph. határozata a.: apján jelöl- Bfl BB tűk. meg, ahol a vegroiia jsás nem megfelelő, i.ii nem hatórazat-Mgj ■_ ként, hanem feladatként javasoltuk. Javaslón, kopt/ a fela-flá H| hatokat titkári értekezlet ólé vigyük, Dobos és fronoach BS olvtársak javaslataival kibővítve. Ugyancsak foglalkozzunk BB ||||» a álla: íi 6 s pártf Havatok közötti határvonal no aha t á ro z ás á- BB l|l|j val. I ozuko ot: Javaslom, hogy a TB. fogadja el a jelentésé a hozzászóló- flá soknál és javaslatok ;al együtt. Kihangsúlyozva azt, ho ;y by'á dga .-innak ellenére, hogy elég komolyan foglal -..ózunk az utóbbi ő/K; években külön a pedagógus pártszervezetekkel, mégis úgy néz ■ Bpffi ki, hogy uiff o véneiáitabban kell foglalkozni az egyes BB Bfl pártszervezetekkel ezen belül is. Bl BB Arait Pronbach elvtárs felve rótt, azzal részletesen kell jgRE Mm foglalkozni titkári értekezleten. Amit; a többi elvtársak H BB elmondtak, -.-kiveti azt a kérdést, hogy alkalmassá kell M DB tenni a pártszervezeteket a felad- tok vógrenajtúsára. DB |Ég|| Kérdés, hogy 0éék háromtagú pártszervezet alkui ;ns-e arra, ■ hogy 27- 3o tagú tantestület tagjainak szemléletét egyse- |jj| ^B pessé tegye ezekben a legfőbb kérdésekben, békénk az a H| A feladatunk, hogy erre űrinél alkalmasabbá párt- ^B Bfl ^ szervezeteket. B| DB Az István-téri iskolára! kapcsolatban a j elóg H DB jól fog-uluiazüa meg a helyzetűt. A i>ártszervez c t Pcnek rá- Bl v.r/f­­iuonősnok kell lenni a határozatok végro.h:rltá sóban, de a Bfl módszer olyan legyen, Hogy az emberek ezt ne erőszakos- ^B kódosnak érezzék. Persze ál salában a liberalizmus a flB jcllciazo a többi iskoéánál. Itt a középső szintet kel Lene ■ B|| H megtalálni. ^B §§■ Hat rozatot no:;, hozunk, feladatként elfogadjuk azokat a ||g|| ||B 'el.a.into-.:ab, molyét az olvtúrsak rögzltot;tele, kiegészítve ■Jgg ^B az elvtártsak javaslataival. / ^B ^B határozatot hozni, ho :y a í VB. került anyag ^B BB éin titkári értekezlet ólé, aho i voazá a BB hatokat is, az 1964/65. tanévre vonatkozóan. BB ^B Határidői junius 15-ig. ^B BB 4) na pl vond: / egyebek/ . fl| ■ aaiéiao,:- ,-. r^.:^Egyp,á • y;-^ h Jé'i g;g.d-..:l-h. | ^B| I PTE, Eleck ék-vin, Bánki Zsolt, Hars .tag naszlone /.r go-BB tónyi iskola/ fenyvesi Jó ;sof, Szöllősy Károly /Karton- Bfl lemez;gyár/ tagfelvételi kérelmét, ^B jPPjí ,, ordas Pót . r , Jung László, fuj t i Józse 'ne /Kézműipari V/ BB |H Kiss Lajos, Bogdán József, Kovács László /Sugárbiológia/ ^B ^B Kocsis István /Hí.IfV/ Csabai Vilmos, Csup&cs Ilona /élM/ ^fl BB jtalkó Pál /.Kua.' P-nle mez gyár ^ / laári L-ászíó /Elesztögyár/ Bj ^B tagjelölt-felvételi kérelmét elfogadta* ^B ^B Az Érd községi pártszervezet átküldte hozzánk Jámbor ^B ^B András oárttar.'sági könyvét. 1961-ben átjelentkezett a ^B Hizlaldába, azonban ez valójában nem történt meg. M ^B Ügyében nekünk kell döntést hozni, javaslom pártból ^fl BB való törli sót. Papíron 1:6.? te kilépését, betegségire való BB ^B hivatkozással. ^B A XXII.kor. Pártbizottság mellett mélái.ő mezőgazdasági B| BB csonort javaslatát - a patronáló mua):ával kapcsolatban - Bfl a hárt- Végrei:.jtóoizotévér: . foga ta. /Javaslat mellé- í/éh ^B kelve/ H mm - ö -H o I

Next

/
Thumbnails
Contents