Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.27.a/4)

1964-04-09

Isi - 5 -ü e + . A jelentés jónak mondható, a VB. tagjainak is ez volt a jdUflg vf* ozőke et. véleménye. Azonban tény, hogy nem elég elemző a párt­­'■gg MM mepb izatások tar táláét illetően és nem mutattak meg azok B hatását sem. Mégis, miért tartom jónak a jelentést? H B Azért, mert a Metallóchémia pártvezetőségének személeté-B ben komoly változás történt. Korábban volt olyan véiemé-B nyűk, hogy ott nem lehet pártéletet élni, nem leáet IBI W nárttaeokat a»zefogni, tehát osak túlzottan a prcb lém- HUj 1B kat vetették fel. Ezzelm már akkor is szembe helyezte dett« |j||§ g§|| a pártbizottság. A mostani jelentésben ezekről a nehez- §|||§| B ségekről alig emlékeznek meg az elvtársak. Ha nem is le- ^B B hét általában egyetérteni azzal, hogy más taggyűlésen Hfl vesznek részt a párttagok, mégis mutatja azt, hogy a Mm pártvezetőség hozzálátott ahhoz, hogy megtalálja a mód-Wm Zát annak, hogy az ottani üzemi sajátosságok mellett is ^B mef'felelően tudj on foglalkozni a párttagokkal. I Kimutatták azt is, hogy a párttagság_nagy százalékának HH r'J'­­van pártmegbizatása. Meg kell mondani, hogy ezek nem Bg| B rossZ számok. Módszerekben is sok jó van, amit már eddig H ■ bevezettek és ez is a szemlélet változását mutatja. B % Biztosak vagyunk abban is, hogy ezek után az eiemzéssei HH BB is jobban fognak az elvtársak foglalkozni. Akkor Ilii fii könnyebben tud választ adni Tettinger elvtars oiyan kér- M M désre is, ami Forgó elvtárs részéről elhangzott. fBI itt elhangzottakkal kapcsolatban: Általában az elis- |f||| mérés hangján szólaltak meg áz elvtársak atekintetben, ho v a pártszervezet meg tudta oldani azt, hogy szinte I B minden £á?ttaghoz személyesen eljutottak. Ez valóban igen B| wi -jó dolog. Dobos elvtárnak ezzel kapcsolatban volt ^9| Wm aggálya. Én azzal tudok egyetérteni, hogy ez jó kezdemé- |gg ||||B nvezés volt arra, hogy a pártvezetoség felmérje, menny Bili B ben volt ez hasznos. Miután meggyőződött a hasznossága- ■■ ■ ról na, vobb tudatossággal kell az alapszervi vezető- I- : rj.­­ségi tagokat, pártbizalmiakat alkalmassá tenni arra, hogy Bg| ^B Az^elvtársak^is felvetették, hogy van a pártmunka végzé- ^H B A sében formalitás. Ezt osak alulról lehet felmérni, s hogy B • ez^ megszűnj ön, csökkenjen, ahhoz szükséges a pártcsopox- H HH tok megerősítése. Helyes az a gyakorlat is, hogy egyes H Wmm vazdasáfi vezetékkel személyesen elbeszélgetnek. Jő ■SÍI HH dolog az is, hogy párhuzamot vonunk, hogy » kommunista és H I párt ónk iv üli vezetők hogyan d?lf^nak. Jó ^^elmény I az is, hogy a kommunista vezetőtől többet várunk. £ gaz ■ Mi dasági munkát mindenkitől meg kell kuvetelnj., de ehhez ilB a kommunista vezetőnek még pluszt is kell hozzáadni. figl Bodnár elvtárs fejtegette a tudatosság és osztonüsség WM B kérdését. Mi ismerjük a Metallóchémia kommunistáit.^B B Komolyan helytálltak már eddig is a legnehezebb d<^kben ^B is xtt a hovatartozás szempontjából érzelmileg nincs probléma. Itt antudatosságot kell erősíteni, s a pár t­­■■ vezetés ég Is érzi és látja, itt tenni kell, na er4- H siteni akarják ezt az oldalt. . + Dobos elvtárs a feladatokat kiegészítette, ezzel e^yet B lehet érteni. Egy dolgot szeretnék itt aláhúzni. Akik BB állami oktatásban vesznek reszt, azoknak poiitikai téBBn jgg bizonyos mértékben csőnkén az érdeklődésük. Nem olvasnak |g|g HH eléggé, nem vesznek részt a politikai munkában, a propa- H HH ganaa munkában. Ez a tény ott, ahol a párttagság nagy H Hl része tanul, olyan veszélyt rejt magáéan, :bogyót t nem MM Wmm elég hatékony, rugalmas a párt politikájára való reá HM B gálás. Tehát valamilyen formában biztosítani teli, o&T ■ az állami oktatásban résztvevő elvtarsak megfelelő poll— -y B _______ _B

Next

/
Thumbnails
Contents