Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.27.a/4)
1964-02-13
gjjB A feladatokkal a VB. egyetértett, azokat ki is egészi-BR tette. A szakszervezet konkrétabb feladatmeghatározását BB ■I kifogásolta több elvtárs. Ezzel egyet lehet érteni^B |H egyet lehet érteni azzal a javaslattal is, hogy a negyed- BB Mii évenként tartott megbeszélésen képviseltesse magát a hI • ■■ ZIM központja is. Javaslat hangzott el, hogy az alapszer- ■gj N vek feladatát - ahol ez még nincs meg - konkrétabban kell ^B Wm meghatározni. Egyetérthetünk azzal a javaslattal is, ^B h<gr a propagandistákat abban kell segíteni, hogy a hel7/i gazdasági feladatokat jobban dolgozzák be a politikai anya-B?.j gokba. Á szakmai neveléssel is foglalkozunk az elv társak Bg|! és egy sor olyan dologgal, ami a gazdasági vezetés fela- fl Mg data. A pártbizottságnak is sokkal konkrétabban, operáti- BB Bjj vabban kell a jövőben foglalkozni ezekkel a kérdésekkel. BJJÉ ^B így egyetérthetünk azzal a javaslattal is, hogy a PB. ^B Ipari csoportja menet közben is kisérje figyelemmel a -)\£g| |B feladatok végrehajtását. Hl jp& Dús ele elvtárs aggodalmával kapcsolatban: nem mondhatjuk ■■ azt, hogy a 'VB. mindent rendbetett. Babai elvtárs elmondotBgg ’ egy pár dolgot, ami az ellenőrzéssel függ össze. Az alap— Bi-j §jjj|| ^ anyaggal, aíagut-kémencével kapcsolatos problémákat ismé-B telten meg kell nézni, hogy áll itt a dolog. -hl ■B Végezetül kérjük, hogy a párt- és gazdasági vezetés a ja- ^B vasiatok figyelembevételével Hajtsák végre a kidolgozott BB ^B feladatokat. ^B /feladat-kiegészités és határozat mellékelve./ BB Ifl 2. napirend? ^B |H Vázlat a KB. 1965. dec. 5 -i határozata vegrehajtásánk H ^B eddigi tapasztalatai c. PB, anyaghoz. ^B H A VB, a vázlatot elfogadta. ^B -o - H BB Bodnár e: Beterjeszti a tavaszi ünnepségek tervét. fl| Nem javasolja megkoszorúzni a Potőfu úti emléktáblát, ^B ^B A mivel ennek nincs hagyománya, Viszont Zámbéli Lajos _ ^B ^^B TM huszárőrnagy sirja itt van a kerületben. Javasolja mint ^B ^B hgyományt éjjolva, sírját megkoszorúzni. ^B BB V Nem■ javasolja a május 1-i utcabál megrendezését, amivel a MM ^B BPB, is egyetért. í Jakosits e: Március 15-én mig a kerület nem egyesült,ill meg nem ala- B ■ jgraf leült, Zámbéli sírját mindig raegkoaoruztuk. Hivatalos doku-Bjg BB a;entumok vannak Zámbéli tevékenységéről.^Szerepe a 48-as ^B BB szabadságharcban igen jelentős, a tétényi fennsikon mért BB ^B jelentős csapást Jelasits seregére. Ezért javaslom, ho^y ^B ^B ha van ilyen 4o-as emlékünk, ezt ápoljuk, a Petőfi emlék- ^B ^B tábla felállításának nincs hagyomány-alapja. 1 ^B ^B A tavalyi május 1-i kamaraerdői rendezvény nagyon jól si- ^B ^B került, véleményem szerint a Vendéglátóipar nem tudja az ^B ^B igényeket'b kielégíteni, ezért a Pöld.3zöv'-öt is be kell ^B ^B kapcsolni. jl Németné e: Az ápr. 4-i koszorúzás színvonalát kivonjuk azzal emelni^ Ép BB hogy a hangosító helyett zenekart biztosítunk. A Pénzügyőr*® ^B ség fúvós—zenekara csak 11 érakor tudna jönni, ezért a ^B ^B lo órai koszorúzást 11 órára kellene áttenni. ^B Bodnár e: lo óra az hagyomány már, maradjunk ennél. Bjj Forgó e: Jó lenne a zenakart lo órára biztosítani, B| B t ___________________ u !|§ - 6 -