Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.27.a/4)

1963-02-28

I H Szőke e.: Egyet lehet érteni azzal, hogy adott esetben a kerület mH mm veszélyes helyzetbe kerülhet* Az eddigi árvizek sem ki- EHH H| méltek bennünket - azóta igaz építettünk gátat. Tény az, HH [H| ha a 85o-es szint bekövetkezik, akkor a kerületben elég H||| komoly árviz lesz és közel 9 ezer embert érint ez. ^ Hifi Ezért tartotta szükségesnek a PVB., hogy kellő tájékoz­tatást kapjon, tudjuk, hogy rszágos szinten történt in­­[HH tézkedés, érdekelt bennünket, hogy ez az árvízvédelmi SB H bizottság adott esetben tudja-e, hogy mi a tennivaló, HH HH tud-e a helyzet magaslatán állni, el tudja-e végezni HH Ilii feladatát. |ff||| ^jH A Simó e. által adott tájékoztatásból levonhatjuk, hogy ■jg| mm mintegy íészese a Budapestinek megfelelő központi irá- wBm M nyitás,megfelelő központi beavatkozás mellett minál kis­|§g| sebb probléma lesz. Erre egy együttműködési tervet kell HH ^H késziteni, amit már az illetékes elvtársak el is készi­^H tettek. HH A KISZ-nek országos szintenis árvízvédelmi munkatervet ■■ HR kellett késziteni. A Munkásőrségnek is megfelelően fel S||8 ÉlH TM kell készülni - az egész zászlóaljnak. A szükséges fe-HR ládátokét el tudják látni, hogy különösebb probléma HH [H még a nehezebb helyzetben sem legyen. ','v Mint a Görgónyi elvtárs is elmondta, rójuk nem számitha­­,0 wfi tünk, velük központilag rendelkeznek, azonban lehetséges,HH jSH hogy a központosított irányítás ide fogja őket rendelni. ljjj| MM Mint hallottuk is,ha sorkerül a kilakoltatásra, kiüri- MBS V;H. tésekre - a XI. kerület is a rendelkezésünkre áll. Ez saaaS kissé megnyugtató. A belső kerületeknek nincs ilyen HH problémájuk csak elvétve. Pór kerület van még ahol hasonlH ^^m problémádéi számolhatnak - ilyen a III. IV. kerület ^H ^H Csepel. H A Dél-budai kerületek közül mi vagyunk a legveszélyeseb- HH HH Arra kérem itten az elvtársakat, hogy a mozgósításnál HH ^H m vegyék figyelembe a KISZ segítségét és a Munkásőrség ■I ^ segítségét. Azt hiszem most külön határozat hozatalra ^H mm nincs szükség, - a PVB. a tájékoztatást tudomásul veszi. Hl mm Eodor e.: Mi á- útszakaszt kapunk meg, ezeket kell szabaddá tennünk. HH Ezeken a legtöbb helyen a havat kell még elhordani - de ^H ^H jégeltakaritós is van. Több kerület biztosit részünkre ^H HH % embereket e munkához. ^H ^H Most felvetődött, hogy nem éppen szükséges e munka - ^H [H megkérdezném, hogy kezdjük-e el vagy nem kell megcsinálni^H ^H e munkát. A bizottság úgy értékelte, hogy erre szükség ^H van, igaz van sok másik munka is. E munkát kézierővel kell végeznünk. Budapesti szempontból is kapunk, de kerüi^^B leti vonatkozásban a Tanács adja meg a feladatokat. A ^H ^H moz ósitást mi biztosítjuk. ^H ^H Biztosított a Föv. Tanács részünkre 8 órai munkára bizo- ^H ^H nyos összeget - itten kérném a Nőtanócs és a Vöröskeres zt^H ^H segítségét. H Szőke e.j Azt hiszem, hogy a legfontosabb felvilágosításokat meg­kaptuk, ast hÍBBeíiv,'liogy a Födöd elvtársék a munkát további^ ^H végezhetik. ^H I AAI_________________ J

Next

/
Thumbnails
Contents