Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.27.a/4)
1961-07-06
H Szőke et; Már időszerű volt, hogy a sugárbiológiai Kutató intézet HB EMI munkáját a Végrehajtóbizottság megismerj}4. Az Intézet §|§|| 5 óve működik, a jelentés megmutatta, hogy az 5 óv alatt / 1 “^® milyen szép eredményeket értek már el*. Dubovlts elvtárs felvetette, hogy helyesebb lett volna, ha egy kívülálló brigád végezte volna el a vizsgálatot és készítette volna el a jelentést, abban igaza van, hogy akkor egészen más képet kaptunk volna, de nekünk először helyzetképet HH kellett kapnunk ahhoz, hogy megismerjük az Intézet muxikáját s ml Így láttuk jobbnak. A következő alkalommal már M brigádvizsgálattal fogjuk azlntézet munkáját értékelni. A jelentésből és a hozzászólásokból megállapítható, hogy az elvtársak megtudtak birkózni azokkal a nehézségekkel, ami egy uj Intézet szervezésénél felmerült. ■■ Az Intézet politikai összetétele jó. másik jó dolog, hogy a párttitkár és a Kisz titkár is kutató ós? hogy az ■ ^Jg igazgató kommunista s Így a tudományos és a politikai WtM A munkában a párttitkár és az igazgató együttműködésé igen w jó; Az elvtársak sokat tesznek annak érdekében, hogy a ^^g dolgozók szakmai munkájuk mellett politikai munkát is végezzenek. Feladatunk a jövőben, hogy elgondolkozzunk azon, hogy Mii lehetne az Intézetet jobban bevonná a kerület életébe, ^B ehhez kérjük majd a Tanács segítségét is. ^^g 2 Napirendi Anyaga jegyzőkönyvhöz csatolva'; ünkSetrÍtéS* A jelentésből klmaradt, mivel annak készítésekor még nem tudtunk pontos adatokat a gimnázium levelező tagozatáról, az adatokat pótlólag közlöm. ........ Ebben az oktatási évben két első osztály működött. 71 _ tanuló iratkozott be, 47 vizsgázott le, 1 csak Írásbeli ^B Q vizsgát tett. Átlag eredmény * 3,39 volt. 3 bukás volt. ^B ^Kérdések: Tőzsór et; Általában milyen tantárgyakból több a bukás. Orosházi et. Mi annak az oka, hogy a beiratkozottak 3o $-a lemorzsolódott véleményem szerint ez nagyon magas, mit tettek az elvflB| társak annak érdekében, hogy a lemorzsolódásokat meg— akadályozzák. ... * +14.4 Az a kérdésem Ujecz elvtárs felé, hogy milyen tapasztalatai vannak a tanítás módszeréről, hol kéne még javítani és véleménye szerint ml az oka a lemorzsolódásoknak ^^B Jakosits et. Az általános iskolák tanulmányi eredménye nincs kidolgozva H %-os arányban, mennyi a raegbukottak száma. Németné Tisztázódott-e már, hogy a gimnárium jövőre milyen |H fog beindulni, mik a lehetőségek, mert van már érdeklődés. H Legnagyobb a lemorzsolódás a Kossuth iskolában, mennyiben ^^B lehetne a mozgalmi szervek tevékenységét e m«unkába bevonni. Mi az osztályfőnöki órák tartalma. lan » 5 ** BHH