Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.27.a/3)
1981-04-10
a Hazafias Népfront kongresszusán: a nemzeti egység jHj I korábban sohasem volt ilyen erős. '"V-j ■ Az előkészités és maga a kongresszus is bizonyította a :||$j| párt szövetségi politikájának helyességét. Megmutatta lllll egyházpolitikánk helyességét is. Hosszú és nehéz utat |jjÍ H tettünk meg Mindszentitől a jelenlegi helyzetig, Ma joggal lllll mondhatjuk, hogy az állam és a magyar egyházak viszonya I normális, rendezett. Hl A népfront munkában az is bebizonyosodott, hogy a XII. flH Igl kongresszus helyesen foglalt állást: bonyolultabb nemzetfjjl , közi viszonyok, nehezebb hazai feladatok közepette nem a pH demokrácia visszafogására, hanem éppen fejlesztésére van szükség. A Hazafias Népfront kongresszusa közvetve azt is megiflP mutatta, hogy mi helyesen fogjuk fel a párt vezető szerepét, ||||J H araikor azt mondjuk, hogy a párt a tömegek megnyerésére törekszik és nem uralkodik. Tisztelt Pártbizottság! Kedves Elvtársak! ■ Visszagondolva az elmúlt évre, joggal mondhatjuk, hogy nagyon sokat fejlődött népünk politikai gondolkodása. H Megértéssel vette tudomásul, hogy a kongresszus nehéz és HB szigorú programot dolgozott ki, felismerte, hogy az élet- Wm HH színvonal megőrzése következetesebb, jobb munkát kiván. H Megalapozottan állíthatjuk, hogy népünk jobban érti a H feladatokat, mint bármikor korábban. ^B Népünk magatartáséban - s ennek van a legnagyobb belpoliti^^B kai jelentősége - a legfontosabb természetesen a tettre■ készség, a munka. Az elmúlt gazdasági évről joggal mondhatjuk, hogy a gazdaságban folytatódtak a pozitív folyamatok. ____________________________ l. 0_________________________ ; > J-15 - H