Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.27.a/3)

1976-06-18

H| Köbér Ferenc: Javaslat hangzott el a 43-as villamossal kapcsolatban. BB ggg Foglaljunk úgy állást, hogy a Tanács vezetői és a Tanács 111 illetékes bizottságai kezdeményezzék a 43-as villamos­járat megszüntetését azzal a feltétellel, hogy garanciákat B^j kapunk e vonalon a közlekedés javitására. B| ■ A gyermekintézményeket illetően be kell mutatnunk, hogy B mSml az előttünk álló gondokkal úgy kell megküzdeni, hogy a BB HM minőségi problémákon túl igazi előrelépés nem lesz. Napközi ■jj elhelyezési gonddal meg kell küzdeni, arra kell törekedni, H hogy a kihelyezett osztályokat valóságos iskolába vigyük. mm A PB kötelezzen bennünket arra, hogy a kivitelezőkkel ül- wM |I|||R jünk le és tekintsük át az épitkezest. A terv előkészitése nagy munka volt, de közben már kell erőt forditani arra, HP BM hogy kezdjünk pontosítani, kialakítani a távlati elkép- MÜ mm zeleseket. Az V. öteves terv ismeretében több évre előre— flffi M tekintés következzen be. Az anyagba bekerült, hogy felada- H tünk a meglevő értékek megőrzése. , Határozati javaslat: Síp A kerületi Tanács vezetői és a Tanács illetékes bizott- 1111 ■ sagai kezdeményezzék a 43-as villamosjárat megszüntetését H Ilii fí2?1 a föltétellel, hogy garanciákat kapunk e vonalon a 111 jBBB közlekedés javitasara. ||gg A Pártbizottság kötelezze a kerületi vezetést arra, hogy BH az épülő iskolák kivitelezőivel tekintse át az épitkezest. H| A Pártbizottság ertsen egyet azzal, hogy az előterjesztés fBBl Wm a Pártbizottság ajánlásával kerüljön Tanácsülés elé. Bizzon Mi mm engem annak tolmácsolásával, hogy a kerületi Pártbizott-M| sag elfogadásra javasolja a tervet. Feladatul adja a kerü- I 11®í..mJ?íd2n kommunistájának, hogy a terv elfogadása után, ■ BB» kulonbozo területeken tevékenykedve a terv megvalósitásán ■■B fáradozzon. «■ 5111 A Pártbizottság bizzon meg engem, hogy felhívjam a Tanács 1118 testületé es a Tanacs vezetése figyelmét arra, hogy aH| H “ az J'.ötéves terv elfogadásával indokolttá válik a kerü- H mm letfejlesztes távlati elképzeléseit is áttekinteni és BH BH pontosítani, a kerületi Tanács tehát foglaljon állást a Hl 11111 távlati kerületi fejlesztési terv kimunkálásának szűk- Bili ^H ségessege mellett; ^M ^B - az V. ötéves^terv célkitűzéseinek maradéktalan megvalósi- H tasa, a fejlodes során jelentkező feszültségek eredményes H Mm feloldása igényli a társadalmi munkában rejlő tartalékok H| ^M fokozott feltárását, a társadalmi munkára történő foko­zottabb mozgósítást. ^M ^M A terv végrehajtásával kapcsolatban a kerületi vezetés és H a Tanacs pártszervezete vizsgálja felül az intézkedési ■ ■ *^ekI SÍ Pf°pa®okat, amelyekkel ma rendelkezik,® ■ tIsátúszóIgáijákf^ azokat» ho^ ennek a tervnek a végrehaj- H mrn A Pártbizottság a napirendet fentiek szerint lezárta. jfl| H . - 3 - ■

Next

/
Thumbnails
Contents