Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.27.a/3)

1971-10-29

n BH biztosítanak a gazdasági vezetés számára, J5| BB 1971. I. félévének értékelése azt mutatja, hogy a kényszerítő fffffj BH körülményeken túl - vagy talán éppen annak hatására - szervezett flfl intézkedések is történtek az élőmunkával való takarékosságra, B| Mm h termelés-feli.utas kerületünkben is kizárólag a termelékenység Wt BB javulásának következménye, amely kerületi szinten 111 %. Sajnála- Hj H Los, hogy a KTSZ-eknél, amelyeknél a raunkáslétszám némileg nőve- Sjfl 9B kedett és igy kényazerilő körülmény nem volt, a termelékenység n B| bázishoz viszonyítva mindössze 96,1 %. ® Vizsgáltuk a pártszervezetek gazdaságpolitikai munkáját. Az eltérő WM ^ színvonalat xs figyelembe véve úgy látszik, e munka javul. Külö- H §■ ~ nősen a nugyoob pártszervezetek értek el eredményt úgy, hogy a fela- Hj p§ dalokat megfelelően súlyozva azokat ragadták meg, amelyek az adott Hj ||p időben a legfontosabbak voltak. Korábban egy kicsit az ellenőrzés Hj ■ került előtérbe, most a segítés is egyre gyakoribb és eredményesebb, Wk A féléves gazdálkodás értékelése során a Pártbizottság úgy döntött, V‘'i ■ öofiy ö következőkben, figyelembe véve a Központi Bizottság és a H Wm Kormány augusztus 4-i állásfoglalását is, meg kell néznünk a BHJ ■ 0 kerületben folyó beruházások helyzetét. Néhány helyről, elsősor- Bi ■ bán a Mezőgazdasági és Éleim. Minisztériumhoz tartozó vállalatoktól H^L kaptunk jelzést, fogy a folyó beruházások befejezésének anyagi fel- H| tételei nem látszanak biztosítottnak, A beruházások helyzetének Jjjj vizsgálatát még nem fejeztük be, most alkotható véleményünk lénye­gg ge az lehet, hogy a gazdálkodó egységek irányitó szervei, de a jHj Bj[ gazdálkodók maguk is nagyon körültekintően indítják el a beruházá- Hj sokat, A folyamatban lévő beruházások felülvizsgálatát vagy most §5 végzik, vagy az év végéig megkezdik. Különösen az építkezés részét Hj H teszik vizsgálat tárgyává. /HŰM/ Nem is a költségek, hanem a kivi­■ telezési idő csökkentése miatt a BUőZEV a kömiyüszerkezetea megöl-H öást választja az építkezésnél. Ma még eléggé kialakulatlan a HMV fejlesztése anyagi oldalról, de elismerést érdemlő gazdálkodással ■ teremtik meg az alapokat, amihez nem fog elmaradni a tröszti H segítség sem, j^B ■ A Budacolor lemond a 15 millió forintos ^r°daöá2 építéséről, ^B §gf számitógépbeszerzést tervez. Nem sorolva tovább u példákat, általi- BB ■ bán elmondhatjuk, hogy a beruházások fedezete nagy többségben a ^B |||| ** 14 • isj|

Next

/
Thumbnails
Contents