Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.27.a/3)
1968-10-04
- 2 - SB |H hogy a vallási 'befolyással, a vallásos tömegekkel tartósan számol^Hfl ÍmB nunk kell. |BB Mindez önmagában is indokolja, hogy gondosan kidolgozott és végrehaj- Hl tofet egyházpolitikánk legyen. HI Néhány szót kell szólnunk e politika gyakorlatáról. A megállapodás ^^H HB egyik lényeges része, hogy államunk anyagi támogatást nyújt és a H| BH jövőben is fog nyújtani az egyházaknak önmaguk.fenntartására. / 68 millió Ft évente./ HB Volna persze ennek az összegnek más helye is. Látnunk kell azonban, BBS hogy nincs más lehetőség. Ha nem ezt az utat választjuk, két lehető- í^|||j| B ség van csupán. A terheket az egyházak a hívőkre ruházzák át és ezzel alapvetően nem értünk egyet. A másik még veszélyesebb megoldás, j- W ||||| Ma is kész a nyugat és az egyházi emigráció a fenntartás teljes ffilÉl költségét átvállalni. Ez azonban a befolyásunk csökkensét, sőt elvesztését vonná maga után. HB Az anyagi támogatás a fentiek mellett azért is előnyös, mert a BB HB befolyásolásuk és ellenőrzésük fontos eszköze. H^fl HB A megállapodás egyik pontja az egyházak működésére vonatkozik. Itt H^B talán a katolikus egyházzal és annak nemzetközi központjával, a PIIM WM B Vatikánnal kötött megállapodásokról kell szólnunk. Az eddigi eredmények jelentősek. Elsőként a szocialista országok között elértük, •• V-g hogy a főpapok kinevezése kapcsán az államunk is érvényesíteni BBH HB tudja akaratát és ez az egyházi reakció további visszaszoritását, ^BH ^B elszigetelését eredményezi. ^^^B A hazai egyházakkal való kapcsolatokat illetően azt kell aláhúzni, ' V// |J|| hogy a nyilt egyházi reakció lényegében vereséget szenveddtt. ipiiip H A legnagyobb tömegbefolyással rendelkező katolikus egyház papjai ÉjB között is jelentős a lojálisok száma, erős a papi békemozgalom. ■ A papság körében is bizonyos, számunkra előnyös differenciálódás |||| ment végbe, mint arra az anyagban is utalunk. Igen sokan elhatárol-Mm dák ma ;ukat azoktól, akik a nyilt reakció poziciójából akarnak fel- BHB |H lépni, és akik számára ma elsősorban a volt szerzetesek jelentik a HB bázist. Ellentét alakult ki a realitásokkal jobban számoló idősebb |BH