Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.27.a/3)
1964-07-17
||f E célból javasolta az 3ZKP, hocy meg kell gyorsítani az SZÉP és IBI |§'| a kínai KP küldőt;tsógcnek találkozását. A 26 párt; előkészítő értő- ■'•‘gl ■ kozloténelc összehívását, s a ben tvró pár tokkal o yotértósben már az flj BE idén hívjuk össze a nemzetközi értekezletet, Eta© intézkedések/ ^fl ■ eikeroo acgval ósit ásóhoz szükséges fel tét ólként, tokint étbe lett !■ ■ véve, hogy szüntessük meg a nyílt polémiát, le kell mondani a BhH ■ szocialista közösségben, a kommunista mez alomban folyó bármiféle |fl . szakad ár alammmkóról, amely már eddig in eléc kért okozott az “WI H ügyünknek. 5^: A követkesőkben arról szeretnék tájékoztatást adni, ho^y a testvér■ pártok milyen állást foglalnak el a nemzetközi tanácskozás ösczo- flj ■ # hívását illetően. Ismeretes az olvtársak előtt, erről adtunk tájé- Hj ■ koztatét, hocy a pártunk Központi Bizottságának február 20-i hatá- H ^B rozatát miért nem koztuk röfctön nyilvánosságra. Ennek az oka az ^B ||1 volt, hocy a komán és Lengyel párt vezetői javasolták, hogy meg Bj kellene próbálni a kiírni kommunista párt vezetőivel értekezni, ■ a tárgyalások megkezdéséről és ha ez sikertelen akkor hozzá/ B nyilvánosságra az O'ŐKP is és a többi testvérpárt ok is a választ. ■ x&3± B ||| a komán/ párt vezetői el is mentek Kínába, do orodménytoloaül jöttök Bj mm vissza, ezután hozta nyilvánosságra a határozatát az S3KP, a mi jfl ^B pártunk, és más pártok is. Ami a Román elvtársak állásfoglalását B ^B 0 illeti, miután a uossknvi nyilatkozattal egyetértőnek, nem egész B világos, hogy amikor a Román pórt Központi Bizottsága áprilisi ' • ■ cikkében állást foglal, alapjában itt is a moszkvai nyilatkozat fl Hl mollotü van, de a kínai nézetek elítéléséről nőm beszél. |B B De kifejti állásfoglalását a KGST-vol kapcsolatosan aiai alapot ad B B arra, hogy ebben a kérdésben is van ellentét. Szót omol a nyilvános jfl| B vita ellen, úgy tünteti fel, mintha csak az SZKP és a kínai párt B ügye lenne. Általában elítéli a vitát, do ogykalap alá veszi az B SZKP-t és a kinai á-t. Az ilyen állásfoglalás zavarólag hat, arai : B egyébként zavarja a mi kapcsolatunkat is, előtérbe helyezi a náci-B onalizmus, araugyis itt-ott megjelenési különböző formáit. B a nyugat igyekezik kihasználni és solcat foglalkozik a Román külön- fl véleménnyel, amit nem lőhet azéneikül hagyni a többi kommunista B párt is foglalkozik vele, a mi pártunk is foglalkozik ezzel a kór- fl B désscl, erről majd külön a Kállai elvtárs tájékoztatójában szó is fl B • • fl B I g§ - 4 - ||||