Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.27.a/3)

1964-07-17

Be Kiéleződtek az ellentétek a nemzetközi Koramuniuüa Tanácskozás Híj B Összehívása kérdésében is# Nézeteltérések többmint 3 éve, hogy g§ felszínre jöttek, azóta számos kísérlet történt az SZKP részéről, BH B hogy tisztázzák a kínai Kommunista párttal, pártközi tanácskozás B B alapján a nézeteltéréseket# Ez történt Moszkvában is, amiről mar Bj korábban adtunk tájékoztatást, eredménytelenül végződött. Miután HH Bj a kínai vezetők által kiélezett helyzet# mind súlyosabbá vált, BJ a kommunista és a munkáspártok elhatározták, hogy a moszkvai Élj tanácskozáson résztvevő pártok üljenek össze, próbálják a nozet- JJ| B eltéréseket kölcsönösen, tárgyalás utján tisztázni. B B Eleinte a kinai Kommunista Párt vezetői nem zárkóztak cl egy ^H j££p| ilyen tanácskozás összehívása elől, sőt hosszú ideig úgy tettek, JJ| JB H mintha ők kezdeményezték volna# 1962 telén az Indonéz, a Vietnami, JJ| és az TJj-Zélandi pártok javaslatot tettek az jangadribefos értekezlet __ | B összohivására# Elekor a kínai vezetők véleménye az volt, időszerű JJj B pozitív jelentőségű a testvérpár tok összehívása, a jelenlegi JJj ■ nézctletérós k leküzdése szempontjából. A kínai Kommunista Párt JJj vezetői az SZKP Központi Bizottságának 1963 március 9-én és juniur, Bj HH 14-ón irott levelükben is az értekezlet összehívása mellett foglal- JH |||l| tak állást. Sőt azután a gyalázkodó 1964. február 4-i kínai cikk JJ| B után is, amit az SZKP felé Írtak, ismételten kijelentették 1964. ^H HH február 29-i levelükben, hogy a lcinai Kommunista Párt változatlanul ^H B állás tfoglal minden ország kommunista és munkás pártjainak értokez- jÉm B 0 létének összehívása mellett, tevékenyen támogatja ezt. ^H Wm Ezzel szemben mi a jelenlegi helyzet? Erre részletesen rávilágít a Bj ^H kinai Kommunista Párt 1964. május 7—i levele es orro a levőire az gjj| SZKP Központi Bizottságának junius 13-i válaszlevele. Mi itt a BH lényeg? A kinai Kommunista Párt Központi Bizottságának május 7-i HH levele támadó hangon, goromba és rágalmazó kifejezések kíséretében H visszautasitja az SZKP Központi Bizottságának azt a javaslatát, ^^J hogy a közeljövőben összehívják a kommunista és a munkáspártok ^J H tanácskozásait. Azzal az ürüggyel, hogy a lcinai Kommunista Párt Központi Bizottsága még nem fejezte be az S/jLP 19°3« julius 11—i H levelére adott válaszhit, és hogy még nem kezdték meg, és nem ^H ^B fejezték be a válaszadást arra a többmint 2000 kinaellenes oikkro ^J H és más anyagra és nyílt le velőkre,határozatokra, ezalatt a 2000 ^J |||Éj cikk alatt valószínűleg arra gondolnak, hogy miután a kinai vezetők ||j|J lcb. 60 testvérpártot támadtak különböző cikkeken keresztül sorozatosan mm HjH erre a testvérpártoktól megfelelő válasz okát kaptak, cikkek és levelek HH ■ B Ili - 2 -

Next

/
Thumbnails
Contents