Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.27.a/3)
1959-11-04
■ HB A múltban csináltuk, de nem nagy sikerrel, hogy a PB. tagjait BH beosztottuk az osztályokhoz segítő ríjunk ár a. kost szeretnénk j^HBH M ezt a munkát újból bevezetni, hogy az elvtársak jobban me^gis-BH merják az egyes osztályok munkáját, problémáit és ságitseget HH nyújtsanak neki B PTC-hoz: Avar Károly, Dénes Sándor, Fon ron József, Hajnal ■I Ferenc, Babrián Imre, Baranyai István, Csernus^ L. István, B Fenyvesi Tibor, Nagy Imre, Kuzma János, Katusek Józsefnó, B Elek László, Kovács Mihály, Orosházi Béla. 1 ^TM Agit.prop-hoz: Berta Józsefnó, Belházi György, Bleszity János, Görgónyi Dániel, Gyurcsó Gyula, Halász Nándor K Kálmán Er zs -..bet, Kovács István, Nagy Piroska, Dr.Vukán Jen", Hátai Gyula, Nagy Laj os, Iiómet Jánosáé, Szál óki László, Sándor Pálnó, 7 ár n a Istvánná, Ernst József, Dobos Ede. Ezé nkiviií egy-két elvtársat nem osztottunk be, akiknek más külöj^^^H elfoglaltsága van már, vagy iskolán vannak, így pld. Szabó István elvtárs a FB-n belül, stb. Hőst pedig kérem az elv társakat ha van olyan javaslat mivel nem értenek egyet, vagy más javaslatuk, észrevételük van, a rncs t következő vitában térjenek ki rá. Ha ezt a j vaslatot elfogadják. akkor nemcsak úgy érezzük, hogy nem feladatok állnak előttünk, hanem ez a munka során is kifejezésre fog jutni. Az uj PB. tagjainak feltűnő volt, hogy értesítést kaptak üLyelet megtartására. A felsőbb pártszervünknek van e „ olyan hatá-^^^H rozata, hogy este lo éráig ügyeletet kell tartani politikailag erre alkalmas elv társaknak, kérjük, hogy az elvt: rsak ezt nagy^^^^B komolyan vegyék. Amig erre párthatározat van, addig az ütye letei^^^H meg kell tartanunk. Jakosi ts: Nagyon helyeslem, hogy a PB. tagjait beosszuk munkára. De úgy ^^B hozzuk meg a határozatot, ho, y azt végre is tudjuk hajtani. Ln a magam r símről amennyiben ez határozat lesz, nem tudom végrehajtani. Nekem ezen kivli.1 van négy körzetem, ahol a vezetcségi üléseken részt ve szék, plusz a Bl... pártszervezetet nem tudom vállalni. A k.B. munkája is nagy feladatot ró ránk és ha jól akarjuk ezt elvégezni, ez nagyon sok időt vesz szintén igénybe. Én kóréra , hogy ennyire túlságosan ne terheljük le az ^H^B elvtársaira t és kérem, hogy ezt az én r szemről is mérlegeljék elvtársak. Kíizraa: Kérdésem van. Ln már eléggé bedolgoztam magam a Bányagyutacsgyúrta n, és most átir ányi tanok az elvtársak^a Sertéshizlaldába. iáiért van erre szükség, milyen meggondolásból tört'nt a csere. Kabatek; Szőke elvtárs beszélt az iskolai nevelőmunka fogyatékosságai ról.^^^H Hl a körzetünkben 1 vő iskolával jó kapcsolatot alakítottunk ki.^^^H De hogy eredményes le, yen a munkánk szükséges hogy közös nevezőre jussunk azokkal igy Belházi, N rnetné elvtársakkal, akik ezt a munkát közelebbről végzik, és a többi elvtársakkal akik ezt a feladatot végzik. Jé lenne ha összejönnénk és megbeszélnőnk a tapasztalatokat és a további teendőket. Fondron: Egyetértek azzal, hogy a Pártbizottság aktivitását ilyen formábc^^^H akarjuk elősegíteni. léár előbb is volt rá példa, hegy felkértck^^^H a PB. tagjait, hogy vegyen .rész t vizsgál .1 kban.< Ezt el is válls^^H| ták az elvtársak, de tény legesen a végrehajtásnál voltai: problémák. Legtöbbszer csak egy ember maradt aki a gyakorlati raunkát^^^H végezte és a jelentést elkészítette, Nem a legjobb munkamódszer B^^H volt ez. A j öv ere vonatkozóan ezen komolyan változtatni kell. A másik kérdés a tájékoztatás. Valóban, ha tájékozódni akarunk, ^^^9 akkor a párthatározatokat figyelemmel kell kísérni. Ezen túl- ^^^9 menően van egy javaslatom, hogy nemzetközi kérdésekről i dő l$ö z ként a PB. részére megfelelő előadóval tartsunk táj exvoztat ast. ^^^9