Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.27.a/1)

1988-12-16

I betölthessék feladatukat, hogy hajtóerővé váljanak u ■ mozgalmi munka terén, önállóságuk növelése mellett, meg H ■ kell erősíteni a vezetőségeiket es képessé kell tenni az jB^B B eddiginél nagyobb feladatok ellátására. Ugyanakkor el ke.! ^^^B B érni,’ hogy az üzemekben, intézményekben lövő párttagok a B lakóhelyükön párttagokként éljenek és időnként segítsük HB ■ a körzeti párt szervek munkáját. Másként- ideje lenne mnr ^^B B| figyelembe venni a körzeti elvtársak javaslatait, a rogit B rálós párttagokat illetően. Párt szervezet'link ben. komoly^ I vitát váltott ki, hogv korábban taggyűléseken, renaezvenj BB B ken nem igen találkoztunk a kerület vezetőivel, illetve ^B ■ instruktorokkal, legfeljebb a beszámoló taggyUiéseken ós ^B ■ most attól félnek, hogy nő az alapszervezet önállósága, ^B B kevésbé jönnek és magukra hagyják a körzeteket. Ezt B az ellentmondást úgy látnám megoldhatónak, ha az apparátu ^B I tagjai alap szervezetileg a lakóterületen lennének Póttag ^B I Szorosabb kapcsolatot kell teremteni a HOT helyi oséport- ^B ■ iával, e-végből meg kell erősíteni erre alkalmas elvtarse ^B I kai, hogy felkészülhessenek a megnövekedett feladatok el­­^^B B látására. A HOT köré kell csoportosítani a nyugdíjas klub BB ■ társadalmi bizottságok és a még kialakítandó szervezeteke H ■ és ezeket is rendszeres politikai tájékoztatásban kell ro B szesiteni. Havonta az Összes tömegszervezettel os a^korzn ^B H felelőssel, rendszeres operatív értekezletek tartusával ^^B I át kell tárgyalni u területen történteket. Megbeszélni a^ B| javasolt tennivalókat, valamint akciók szervezésével len,. ^B ■ letet adni a helyi mozgalmaknak. Ilyen iehet: tisztasági ^B I akció, környezetvédelmi föladatok, tavtali-, fejlesztdsi ^B koncepciók kialakítása, megtárgyalása, javaslaton: eloter­­^B I jesztése, helytörténeti akciók szervezése# Rendezni az k­­i^^B H séges az eddigi változó eredményességgel működő tanues-, ■ lakóterületi mozgalmi kapcsolatokat. Nem akarunk beleavat ^B ■ kozni a tanács mankójába, de a jó, eredményes politikai ^B I támogatás csak úgy képzelhető el, hogy az adott teialeten ^B ■ tervezett intézkedés,döntés előtt ismerjük meg a helyi ■ mozgalmi szervek véleményét és ennek ismeretében hozzanak ;^B ■ döntést, mert ennek elmulasztása esetén nem kaphatnak M ^B politikai támogatást a mozgalmi szervektől. Lakóterületi ^B ^B pártszervek tartannak rendszeres megbeszéléseket a terüle ^B ■ tanácstagjaival, segítsék munkájukat, hívjak lel a figyel ^B ^B a HOT, illetve a tanács vezetőinek, hogy fiz apparátus ta- ^^B I tókonyabban segítse a tanácstagok munkáját. ^B I Az elkövetkező időszak egyik legfontosabb politikai meg­­^B próbált a tusa lesz / és itt fogunk vizsgázni mindannyian/ H a tanácstagi és az országgyűlési válasz tusokra való :.el- SB HH készülés és annak eredményes lebonyolítása, hcekre is ^B készül minden alternatív szervezet; is, úgy t ni a, hogy j^B ^B kotaoly megpróbáltatás elé nézünk. A tanécsta,; i valaoztvsr való felkészülés lényegében már megkezdődött, ^ezt a munka BB ■ nem lehet lebecsülni. Nagyon alapos felkészülés kell ahho: ^B BB hogv még jobb, még felkészültebb, rátermettebb legyen a |B tanácstag, üllőre kell lépni azon a téren, hog, ne az úgy— ^^B ^B nevezett kijáró tanácstagok szemlélet kerüljön ismét elő- ^B |^B térbe. Végezetül összefoglalva: Az ország gazdasági holyz< i ^B ^B a kritikus pont felé közeledik éu meg kell teremteni a ner ^B ^B zeti összefogás és kibonttfkosás érdekében ugyancsak fontot ^B ■ M ______________________J m - 4o - flH

Next

/
Thumbnails
Contents