Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.27.a/1)

1975-02-08

^B — B — ismert minden körben az a nagy áldozat, amelyet a közi osztály-erőviszonyokból indul ki. Gyakori z°vjeuTM0,? V1 ágbéke fenntartásáért, a haladó azonban még, hogy egyes események pillanatnyi erok seglteseert magára vállal. hatását értékeli csak, túl lelkesedik a haladás erői­­|^^B H I. A lakosság és a dolgozók eszmei, politikai arculata a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom nek e8y-e«y sikere láttán, de könnyen pesszimis­­^^B HB belső helyzetét közvéleményünk, különösen párt- lava Víllik- ha azokat valahol kudarc éri. Ez történi ^^^B ^B tagságunk érdeklődéssel figyeli, egységét rendkívül például egy ideig Chile esetében is. Mb fontosnak tartja, hiányától a világbékét félti. Erő- Meleg együttérzéssel kísérte közvéleményünk a ^B ,lk a fehsmeres, hogy a nemzetközi munkásmoz- vietnami nép harcát, tettekkel is kész volt bizony!­­^^B ^B ga om el a eíne a szuk nemzeti érdekeket alá kell tani segítőkészégét, mindig sikeresek voltak a viet­­^^^B |B rendelni. A közvélemény is indokoltnak tart egy új nami műszakok és más politikai akciók. Nagy lel­­^^B M nemze ozi nagytanácskozást. kesedéssel fogadta a vietnami békekötés hírét. ^B Közvéleményünk elítéli a kínai vezetők renegát . ^^B ^BI A politikai arculat egy adott közösség összetett jel- len nézetek elleni harchoz, a munkásosztály fogai­­magatartását, a nemzetközi kommunista mozgalom . Egyesült Nemzetek Szervezetének munkáját ^B lemzője. A kerületben élők és dolgozók politikai mának és vezető szerepének helyes magyarázató­­elleni fellépését, ennek indítékát széles körben ma kivételes esetektől eltekintve nem kíséri nagy ér­­^^B jellemzőit általában az eszméink és politikánk lő h(r/­­sem értik. Tapasztalható reménykedés, hogy előbb- deklodes. A közvélemény ellentmondásos, mint vonásaihoz való viszonyban vizsgáltuk. Az értelmiség körében a szövetségi politikánkkal utóbb a kínai vezetésben változás következik be és lr|aga a szervezet- Az Eui'ópai Biztonsági Tanácsko­^B r - . II. kapcsolatos minden nézet előfordul. A többség el­­megnyílik az út az egységhez. zas uanl vlszonl na8Y a bizalom és az érdeklődés, ^^^B ^B Gazdasagpolitikankrol, népgazdaságunk lielyze- ismeri a munkásosztály vezető szereoét a munkás­­• . . , , ... ..... . ennek alapja a békevágy. De nem eléggé tisztázol­^B terol adott értékeléseinket lakosságunk, dolgozóink . / ' y ' . ." TT , ^ ’ , , . Az aktuális külpolitikai események értékelésénél lak a közvélemény előtt a békés egymás mellett élés ^^^B ■ alapvetően elfogadják. Elismerik az elért jelentős P—t szövetség szuksegesseget. Ugyanakkor értél­­közvéleményünk egyre magabiztosabban a nemzet- és a nemzetközi oszt! vharc összSésT H eredményeket. A népgazdaság egészének fejlődé- miségi korben fogalmazódnak meg leginkább a torz - -v osszetuggeser ttr . ni ..„ nezetek, az értelmiség kizárólagos joga a vezetes­set, a IV. oteves terv célkitűzéséit több vonalaiban . . , . , i , , B| • ismerik, a várható teljesítését pozitívan értékelik. hez’ a technokrácia, de találkozunk olyan vegletes ^B B| Találkozunk jogos és indokolatlan türelmetlenség- neZe tel ls’ kogy a mus,zakl erlelmlseg egesze a ^B H gél, meg nem értéssel. Gyakran váltanak ki vitát az munkásosztályhoz tartozik. B^B H áremelések, a hiánycikkek, olyan elvi jelentőségű Ifjúságpolitikánk lényege biztosítani, hogy az if­­tj * , , . , , , . ^^^B ^B kérdések, mint a gazdasági mechanizmus reformjá- júság elfoglalhassa társadalmunkban az őt megil­­* tDen UOIgOZO CS lakó retegek ^^^B ^B nak hatása, a KGST szerepe és jelentősége gazda- lelő helyet, hogy a felnőtt társadalom törődése ké­­^^^B ^BH Ságunk szempontjából, gazdasági struktúránk át- pessé tegye a fiatalokat a jövő feladataink megoldó- Kerületünkben közel 12 ezer fizikai munkás dolgo- képességeit. Eszmei, politikai arculata nem egysé­^B alakításának szükségessége és hogyanja. sóra. Ezt kerületünk társadalma alapvetően elfő­­z*k’ a Okosság jelentős része munkás. A munkások ges. H A dolgozók nagy többsége egyetért d írtunk élet- f?ad.ia- Segíti a fiatalokat a beilleszkedésben, a jö­­több mint egyharmada vidékről jár ide dolgozni. Ez Jelentős réteg számát és a termelésben betöltött ^^^B K színvonal-politikájával. Ennek ahma a Yikossáe •, vőre val° felkészülésben. A fiatal munkások meg­­kedvezőtlenül befolyásolja eszmei, politikai, mii- szerepét tekintve a műszaki értelmiség. Megítélé- B^B ^B dolgozók egyre kedvezőbb anyagi helyzete és a X becsült tagjai a szocialista brigádoknak, érzékelik veltsegi helyzetünket, nehezíti a körükben végzett sénél figyelembe kell venni, hogy belőle kerülnek ^^B ^B kongresszus határozatainak realizálódása a külön- a felnöttek bántuk érzett felelősségét, gondoskodó­­ideológiai, politikai munkát. ki a termelőegységek különböző szintű vezetői és ^^B ^B böző rétegeket érintő központi béremelésekben csa- saL A lö'-ődés egyre inkább össztársadalmi üggyé A munkások igénylik, sajátjuknak tekintik aszó- azt* ho«y ezt>k a termelésben betöltött szerepükből ^^B ^B lód- és szociálpolitikai intézkedésekben Sokakban válik- Szűk köl'ben ma is találkozunk a fiatalokat cializmust, áldozatkész munkával vesznek részt tár- következően a munkásokhoz legközelebb állnak. ^^B ^B felháborodást vált ki egyeseknek, vagy egyes ré- elmarasztaló, felszínes jelenségekből ítélő nézetek­­sadalmunk építésében. Elfogadják és aktívan támo- Ennek következtében jelentősen érvényesül körük­­^^B Hf legeknek az átlagostól lényegesen magasabb élet- kek gatják póriunk politikáját. A munkások, a munkás- ben a munkások tudati hatása. Döntő többségük ^^^B H színvonala. Találkozunk olyan nézettel, hogy sokat A nőpolitikái irányelvek a nők fokozott társadul­­kollektívák tudatának pozitív fejlődését jelzi aszó- elismeri a munkásosztály vezető szerepét. A mü­­^^^B M keresni csak tisztességtelen úton lehel. Gondot mi megbecsülését, elismerését és segítését szolgál­­eialista munkaverseny, a brigádmozgalom fejlődése, szaki értelmiségiek több mint egyharmada tagja |^B okoznak az életszínvonalra vonatkozó felelőtlen hí- ják. Fogadtatásuk pozitív volt, azonban a gyakor­­a kerület érdekében végzett önkéntes társadalmi pártunknak, aktívan részt vesznek a pártmunkában H resztelések. A következetes információ ellenére igen lati alkalmazásban még sok a formális elem. Az el­­munka, ezt fejezik ki a szolidaritási akciók, kommu- es a koz,'jeti tevékenységben. Gyakran kerülnek H sokan hitelt adnak ezeknek. Ennek ellenére sem la- vek széles körű elfogadását és alkalmazását sok el­­nlsta szombatok sikerei is. ,,onta ,lu.s a kuliodi szakemberekkel, technikával. ^^^B lálkoztunk nagyobb felvásárlási lázzal. Az eletszín- lentmondás zavarja. Ezek lényege a társadalmi to- A munkásművelődésben tapasztalható fejlődés. A , , } * a. V1 ^B vonal-politikánkról alkotott véleményt átmenetileg lekvéseink és anyagi lehetőségeink közötti feszült­­munkások jelentős része valamilyen szervezett ok- , ‘ , ,' , . z 1a’j a al'1'. a sz<)C,a ^B mindig kedvezőtlenül befolyásolják az órintézkedé- ség. tatásban vesz részt. A szocialista brigádok vállalá­­"1'^a«okkal es a nyugattal. Egyre többen han­­^^B ............, „ „ m, . , . , goztatjak. hogy ezt az osszehasonhtast kiálljuk. A ■ A ncpcsedcspohlika. határozat fogadása kerülő­­sa. kozott jelentős művelődési célkitűzések szerepel- müszaki értelmiség körében is megtalálható'az ön­^B A párt szövetségi politikáját egyre többen értik lünkben kedvező volt, Ezt igazolja az is. hogy dina­­nek. Egyre többen válnak olvasova. szinházjarova. Zt-,S. az anyagiasság a karrierizmus és más kispol­­^^B és fogadják el. Korábban elsősorban az üzemi mun- mtkusan emelkedik a születések száma. A bölcsődei utazóvá. Jelentős azonban a tartalék: a brigádok gári vonás kások körében tapasztalhattunk elégedetlenséget a 08 óvodai elhelyezési gondok, a szülészeti kórházi kulturális vállalásaiban sok a formális elem, több ‘ " ... ... . ^^B ■B mezőgazdaságban dolgozók, illetve azok némelyike 1 érőhelyek hiánya népesedéspolitikánk ellen hat­­tanulni képes fiatal nem végezte el a nyolc altalá­­r|. ‘ *k ,?*. V .8Zamj.na ’ en eg 'ozt ' 1 ^^^B ^B magas jövedelmével kapcsolatos általánosítás miatt. nak- Növekszik azoknak a száma, akik a gyermek­­' nőst. hol 101 a nA ivÜnt'a peda Siá,TMÍom e ^B Ma már a parasztság életkörülményeinek fejlődését gondozási segély mellett bedolgozói és más otthoni Növekedett a munkások közéletisége, részvétele a mj trtnteStii 1te’ink,• e ih°je 11 e,ívzö ^iL 'o 1 nöiesedós ^^^B ^B sokan a munkásosztály segítése, erőfeszítései ered- munkalehetőséget szeretnének kapni, illetve a tiltó a különböző párt, állami és tömegszervezeti vezető Érezhetően i-ivnlt -i neH'ürn.tmsok V/,,ei-,ti- helvzeie ^B ményének is tekintik. A munkásosztály vezető szí'- rendelkezések módosítását várják. testületekben. Ugyanakkor a munkások egy részét fokozódott anyagi biztonságérzete erkölcsi anyagi ^B repét, annak érvényesülését általában senki sem vi- A nemzetközi élet fő folyamatait a lakosság, a niég nem tudtuk bevonni a közéletbe Felkészítő- megbecsülése.'‘Eszmei.’ politikai arculatukat befolyó­^B tatja Találkozunk azonban a gyakorlati munka so- dolgozók figyelemmel kísérik, ismerik és értékelik. suk- aktivizálásuk a párt, állami szervek fontos fel- S()lta a számottevő fiatalodás. A munkába álló fia-H ián eltemesse , eiemagjmázassal. Fellelhető a A pártonkivüliek körében is érzékelhetően nőtt az adata. tál pedagógusok korszerű marxista műveltséggel ír”ZGSZ*k.1 L^ a^! ^()S1'aStl a un<cio\u. I. nc.zctből óidoklődés. Nőtt a Szovjetunió tekintélye. Szerepét Az értelmiség döntő többsége társadalmi ren- rendelkeznek, bennük a szocialista emberi vonások öve ezi egyes uu t t cn a nuin asosztá v ve- a nemzetközi életben, az enyhülésben, az energia­­dünkhöz hű. hivatását szereti, becsületes, a lapjában erősek, a kommunista szellemű idősebbek jó segi-C1 °'C ^SC ( 1 n|. L/A ' s/'ü“ válság szamunkra súlyos ki\vetkezményeinek elhá­­a szocializmus eszméjét sajátjának vallja. Elismeri lói. Sajnálatos, hogy még a fiatal nevelőket sem ké-1 o es ovi o neze a m^n asoszta \ oga mával utasában egyre többen látják világosan. Ismeri. pártunk politikájának helyességét, őszinte* híve a szili lel oktatási rendszerünk az iskolai mozgalmi ■I *Pcsot ^ a^; ozPon i ízo sag mun as()sztaly- hogy nemzetközi tekintélyének következetes béke­­következetes és céltudatos vezetésnek, annak a élet irányítására. Oktatási rendszerünk elve az élet­ro szo ° a aioza a na^y se^1 segel a ott a "elyle- politikája mellett katonai ereje az alapja. Kevésbé nyugodt légkörnek, amelyben kibontakoztathatja re nevelés. Ennek érdekében nekünk is segítenünk ■B : ; ■

Next

/
Thumbnails
Contents