Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.27.a/1)

1959-10-18

B belül 13 esetben, három hónaponkx belül két esetben, négy hónapon H b ■1 belül pedig 2 esetben történt döntés. A tárgyilagosság meg kívánja, ^BB ^B hogy megemlítsük: az apparátus dolgozóinak ^egy nagy hányada a vizs­■H gált időszakban betegállományban volt es távol J'?1* a,A Vnézv BH ^^B feladatok emiatt kevés személyre nagy mértekben terhelődtek. A négy ^^^B B hónapra elhúzódó esetben pedig azt is megállapítottuk, ^hog^az olyan ^B kérdéseket tartalmazott, amelyek bonyolult levelezést es mar - táv ^^^B il - helyeken történő vizsgálatokat igényelt. Tehat nem elfektetese ^^^B volt az eseteknek. j^^^B ^B Nem ez a helyzet a párt-alapszerveknél. Itt 21 kérelmet ^B találtunk olyat, amely hat héttől - három hónapig nem nyert elintő- BB ^B zést. A Metallochemiánál 4, A Kertészeti Kutatóban 1, a Harosi Pa- j^^B lemezben 3, a Kartonlemezben 5, a Pincegazdaságban 1, Zománcaru- _ ^^B gyárban 1, Rendőrségnél 2 és a Gumigyárban 2 volt. A vizsgálat ki- ^^^B ^B derítette - s ezt aztán a titkár elvtársakkal meg is beszeltük - ^^B ^B hogy a felvétellel kapcsolatos módszerben van a hiba. Igen gyakran ^^B ^B megtörténik, hogy egyes személyek felvételi kérelmet elfogadják, sót taggyülésKK^xjcx^XKxkxksntKtífcMx elé viszik megelőző kellő kivizsgálás nélkül és a taggyűlésen, vagy ezt követően különböze bejelentések / HB ^B történnek, s ekkor kezdik eí az alapszervek vizsgálni érdemben a ke­^^B B l ^B Találtunk olyan felvételi kérelmet, mely az ügykezelés tökéletes megcsúfolásának jelét is magán hordta: nevezetesen al el- ^^^B fektetett és utólag kivizsgált kérelem összehajtogatott oldalain a hosszas zsebben való viselés minden nyomat. Ez is figyelmeztet es az ^^B ^^B elvtársak számára, hogy a párt okmányok ügykezelés evei kapcsolatosai be kell tartani az ügyrendi előírásokat. j^HB ^B A felvételekkel kapcsolatos kérelem késedelmes elintézésé- ^^B nek felszámolását könnyen meg lehet oldani azzai a módszerrel, ha a ^^^B pártcsoportok foglalkoznak a felvételre jelentkezőkkel megelőzőleg ^^B ^B _ még a felvételi kérelem beadása előtt, megfelelő pártmunkát kapnak ^B - a tagság ezen keresztül is megismeri es a társadalmi szervek ak- BB ^B tivitása is ezzel javulni fog. Valószínű, hogy a titkár elv át rs aknái B B a maga ez a vizsgálat és ezzel kapcsolatos megfigyelés pozitív hatással ^^B volt és jövőbeni munkájukat ebben az értelemben könnyebben tudják A Revíziós Bizottság munkájának kezdetén és legutoljára ^B végzett munkájában is a gazdasági osztállyal együttműködve annak ^^B ^^^B munkájába kapcsolódott be. A Reviziós Bizottság úgy az évi mérleg, mind pedig az 196o.éves terv elkészítésével kapcsolatban úgy a múlt evben mint ^^B idén észrevételeket tett és ezeket a Végrehajto Bizottság meg ar— H^^B B Meg kell itt említeni, hogy a gazdasági osztály igen ^B na-y munkát végzett, mert a pártházon belül a nagy terem rendbe- ^^B ^B hozása, lakók kilakoltatása utáni átrendezés, valamint a kerületi BBB ^^B és területi alapszervek helyiségeinek megfelelő berendezése igen ^^B jelentős eredményként könyvelhető el a leltári fegyelem, a múlthoz ^^B viszonyítva amikor különböző állóeszközöket * ozekeke '* ^ i ^^B kölcsönöztek, megszilárdult; igy a párt vagyona s z ámont art hat ó, el- ^B ^^B lenőrizhető. ^^B BB; Tudott tény, hogy kerületünkben egy néhány alapszervet ^B ^^B kivéve - de magában az apparátusban is - az ellenforradalom ide- ^^B ^^B -je alatt a pártokáányok megsemmisültek. Szert a Revíziós bizottság ^B úgy kívánt segítséget nyújtani, hogy működésének kezdeten megvizo- ^^B ^^B gált a az apparátus ügykezelését, majd kiterjesztette e vizsgálatot —g ■ __ _________ _____ ■ - 4 -

Next

/
Thumbnails
Contents