Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.26.a/4)

1988-02-11

I elnöksége a körzeti titkárok bevonásával vitatja meg. ^Álta-M Iában a terveket ezen a fórumon kiegészitik, módosítják. A 3R|j I megtárgyalt és kiegészített terv a tanácsülés elé kerül, me- Í|g I lyeken szintén résztvesznek a népfront körzeti titkárai. j^j ■ Ez a tervező és szervező munka eredményesnek bizonyult, az MH ■ elmúlt négy évben háromszor nyerte el a kerület a HNF OT 9B| M nemzeti zászlaját és a Fővárosi Tanács első helyezését, egy H8B I alkalommal pedig a második helyezést értük el. ■ A lakóterületen körzeti bizottságaink a körzeti pártszerve­■ 0 zetekkel közösen szervezik a települést fejlesztő, szépítő 9B M társadalmi munkát. Az anyagi eredményességen túl, a munkának gü I erkölcsi hatása szinte felmérhetetlen, mert a közös munka a ■ lakók körében fokozta az összetartozást. Mg I A szép és jelentős eredmények mellett gondok is jelentkeznek. ■ Korlátozottak a pénzügyi lehetőségek, emiatt nem mindig tudnak H I megfelelő mennyiségű anyagot, eszközt biztosítani. HH M Gond az is, hogy a társadalmi munkában valő részvétel nem azo- H ■ nos nagyságú és hatásfokú a körzetekben. Ez a körzetek külön­­■ H böző adottságaitól és attól függ, hogy a körzeti bizottság mi- H| ■ xyen módszerekkel dolgozik, milyen mértékben ismeri a lakosság U B igényeit, hogyan tudja befolyásolni a lakókat és attól, hogyan ■ B 0 szervezi a településfejlesztő társadalmi munkákat. H B A kerületi munkabizottságok vezetői rendszeresen adnak fel- H 9 világositást a körzeti titkároknak. _ _ , jmj B A kerületi népfront bizottság vezetői, elnökségi tagjaink es H B munkabizottságaink vezetői résztvesznek a körzetek rendezve- EH B nyein, politikai, társadalmi megmozdulásain. A munkabizo - B B Ságokkal körzeteink nagyobbik része együttműködik, képvisel ■ flB teti magát azokban. BB| H Minden évben jutalomkirándulásra visszük legjobb körze x a ^B tiváinkat. Folyamatosan gondoskodunk társadalmi elismexesu ro . I I m _______I

Next

/
Thumbnails
Contents