Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.26.a/4)
1984-05-17
■ * rész őrt felelőni értekezleten a határozat legfontosabb részeit K ismételten megbeszélték, hiszen újonnan funkcióba került elvtarsak H gf végzik, több helyen ezt a munkát. A gazdasági felelősök figyel- HH m,H felhívtuk az időközben megjelent dokumentumokra, melyek H segítik a besorolással kapcsolatos munkát. A párt szervektől^ ka- H |B| poi;t írásbeli és helyszíni tájékoztatás alapján állítottuk össze ||pj WBm jelentésünket. |BH H A beérkezett információk szerint a besorolásokat mindenütt prob-SÍ lémamentesen, minden alapszervezetben végrehajtották. Április SH H hónapra már az uj besorolás szerint vitték ki a pártszervezetek H ■Bf ® a tagsági bélyeget. BB ■ A jelentések szólnak arról is, hogy az eligazítás megfelelő KB időben történt, hiszen a február és március hónap rendelkezés jfiS Wm sére állt a pártszervezeteknek a feladat végrehaj tására. A ^párt- H H szervek a párttagokkal pártcsoport értekezleten állapítottak^ BH I ®TM mer a tagsági dijakat. A párttagok j mák tartják ezt a formáját BB a besorolásnak, hiszen a beszélgetés módot ad arra is, hogy a HB párttagok szót váltsanak egyéni és a közösséget érintő gondjaik- H ról, problémáikról. A tagdíj ak besorolásánál érvényesült a Központi Bizottság határo- H A zatának az a része, mely az önkéntesség elvét írja le, hiszen 9| w a jelzések azt mutatják, hogy a tagdíj alapjául 1984-ben az H 1983. évi. átlagkeresetek szolgáltak, melyet a párttagok saját Bj bevallásuk alapján tettek meg. |B Tudunk azonban olyan esetekről Is, amikor a munkaügytől kérték ■ meg az átlagkereseteket, főleg olyan területeken, ahol a kere- H| seti tényezők igen összetettek, valamint a magasabb beosztású H nárttagok esetében volt ilyen tapasztalat /Papíripari. Vállalat, B Szövetkezeti Szállítási Vállalat/, a párttag saját kérésire. B A jelzések pozitívan értékelték ismételten, hogy a tagdíj alap■ jául szolgáié keresetek értelmezése egységes, hiszen a tagdíj- B alapot képeznek mindazok a kereseti tényezők, ami után nyugdíj- B j árulékot vonnak. |H li ____________________________J