Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.26.a/4)
1979-02-08
I előadói. A pártnapok előkészítésében gondok jelentkeznek. IRR A résztvevők jelentős hányada párt és tömegszervezeti aktivis- WNk ta, akik az adott témát párttaggyülésen, szakszervezeti ta- JmB nácskozáson, KISz-taggyülésen, már feldolgozták. A résztvevők RB közül többször hiányoznak azok a pártonkivüliek, akiknek szó- Bfl mára elsősorban a pártnapokat szervezzük. BB Pártbizottságaink, pártszervezeteink többsége csak a központi- gl lag meghatározott témákból szervez pártnapokat. A helyi po- |SB litika igényeinek kielégítésére, saját elhatározásból ritkán GB használják ezt a bevált formát. ■Hj A szemléltető agitáció fejlődött. A központilag kiadott pia- HB kátok, eredményeinket bemutató grcifikonok jól szolgálták, szem- ■ léltették gazdasági fejlődésünket, az ország helyzetét. A po- HH litkai vitakörök anyagait nemcsak vitaköri foglalkozásokon, H hanem a politikai élet más területein is hasznosítják pártszervezeteink. A Csepel Vas- és Fémmüvek, valamint a kerületi RH pártbizottság együtt üködóse, a tömegpolitikai rendezvények HB koordináltsága magas színvonalú kiállításokat, szemléltető ^fij agitációt, értelemre és érzelemre ható politikai ünnepsó- RR geket eredményezett. A Politikai Bizottság és a Titkárság RR ta jainak kerületi látogatásaikor tudatosan törekedtünk a SH formális elemek elhagyására, a szükségtelen protokoll vissza- w| jmB szorítására. Kerületünk aktivistái több esetben találkozhattak Hfij BRB| a párt és a kormány vezetőivel. E találkozások jól szolgál- RR ^RR| ták pártunk tömegkapcsolatainak erősítését. RR| |BKB A kerület üzemeiben, intézményeiben, a lakóterületen eredmé- RR M nyesen dolgozik a szakszervezet, a KISz, a Hazafias Népfront RR RMI és a Vöröskereszt. BH Programjaik, akcióik kapcsolódnak a kerület és az üzemek előtt |^R D álló feladatok megoldásához. RR ^RBj A szakszervezetek érdekvédelmi feladataik ellátása mellett BB B^H következetesebben törekednek nevelőmunkájuk erősítésére. Nö- RR RBR vekvő szómban vonják be a dolgozókat a politikai képzésbe. A SRK szakszervezetben nevelődő és közéleti emberré válók közül B| BH mind többen válnak kommunistává. A szakszervezeti bizalmiak l