Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.26.a/4)
1979-02-08
I A békéé egymás mellett élés, az enyhülés kérdésében kialakult illúzió, a konfliktus mentes világ elképzelése lassan visszaszorul. Mind többen értik meg, hogy az ideológiai harc és az ellentétes társadalmi berendezkedésű államok békés gy más mellett élése nem zárja ki egymást. H| Na y érdeklődés kiséri Kina bel- és külpolitikáját Mao Cetung H halála után a közvélemény Kina politikájában fordulatot várt. Ennek elmaradása a szovjetellenesség további erősödése, az Egyesült Államokhoz és Nyugat-Európához való közeledése sz - HH oszlatták azokat az illúziókat, melyek Kínával, -Int szocia_ lista országgal kapcsolatban közvéleményünk egyrészénél jelen M voltak. Ml .„-u.okoő érdeklődés és figyelem, kiséri a szocialista országok ^ ' : ' I belső helyzetét, E vonatkozásban a tájékozta us, jlggj ■ az agitáció nem tudta kielégíteni a növekvő érdeklődést nem ■ I BM sikerült kellően bemutatni szomszédaink belső helyzet , a Hj szocialista építés eredményeit, és főleg a miénktől eltérő H nemzeti sajátosságokat. Közvéleményünk ma többet ismer a H| nyugat-német, francia, vagy olasz társadalom eredményeiből, H ellentmondásaiból, mint például a csehszlovák, NDK, vagy - M gár társadalom építésének tapasztalataiból. Az általánosa M kedvezőbb a kép a Szovjetunió politikáját, gaz asugi. <u^ ■ rális fejlődését, népeinek életét bemutató munkáról. A .z H ietunió eredményeinek megismeréséhez Jelentősen hozzájárul- SBH tak kerületünk szovjet kapcsolatai, és az MSZBT tagcsoportok. H ménéi gyorsuló fellődése, a bontással és építéssel együttgondnk növekvő feladatokat rónak a tájékoztatásra^ BR a- nnttációs munkára. A politikai meggyőző munka, az ágit - H ció Jelentős eredményeként értékelhetjük, hogy a szan nK zetek lakosságának többsége megértette: elsősorban a f»véro. H más kerületeiben tudtunk számukra lakást biztosítani. király- H majori lakótelep felépítésével egyidőben a Csepelen maradn ■