Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.26.a/4)
1976-11-18
Il - 8 - 1 H ü ■ . 1977-ben tovább kívánunk lépni e téren, mivel jogosítvánnyal jjl rendelkező munkásőreinket kívánjuk igénybevenni a rendelkezés- Bj ■ re bocsátott jármüvek vezetéséire . Ez szintén tetemes mogtakaaj K ritást jelent, egyben a szállitó részleg beosztottainak gya- 9 B| koroltatását is biztosítja, I A felsoroltakon kivül minden területen továbbra is az ésszerű ■ Égj takarékosság szem előtt tartásával végezzük gazdálkodási te|| lg vékenységünket. 9 KI Összefoglalvay H E a Zászlóaljunk éves tevékenységét agy ítélem meg, hogy eredménye- I E sen hajtottuk végre a kerületi Párt-Végrehajtó Bizottság és a 9 I ^ Budapesti Parancsnokság által meghatározott feladatokat. I I Jó az állomány erkölcsi, politikai egysége, az alegység kollok- 9 ■ tivák Ö3szeforrottak, Biztosított az állományutánpótlás, az 9 H egység feltöltött. 9 pj Megfelelően teljesítettük a kiképzés, harckészültségi és gaz- 9 gf dálkodási feladatainkat. 9 ■ A törzs éa az alegységparancsnoki állomány képe3 békeidőben 9 H| az alegységek irányítására, rendkívüli helyzetben pedig a fl ■ harc megvívására* I ■ A munkában szerzett tapasztalatok alapján, valamint a meglévő 9 m fogyatékosságok megszüntetése érdekében, 1977-ben az alábbi | B főbb feladatokat kell végrehajtanunkt I B 1./ Harckészültségünk alapján képező politikai ütőképességünk I B fönntartása, illetve további javítása érdekében: fl fl - fokozni kell a politikai nevelőmunkát, a bázis pártszer- 9 B vezetékkel való kapcsolattartás rendszerességét I B - a kerületi Pártbizottság segítségével a pártépitési raunfl B kában előtérbe kell helyezni a pártonkivüli munkásőröfl B két, ugyanakkor érvényt kell szerezni maradéktalanul a I B munkásőrfelvételeknél az 5o %»os párttag arány megváló- I I sulásának. Ennek eredményeként el kell érni 1977. végére 1 B Stencilszám: 998/1976. 1 I Á 1 I