Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.26.a/4)

1973-06-13

Mm Vii.hub ározatu: BH HH n VB. a jelentést elfogadta és megállapította, hogy a aBj HE jelentésben foglaltakkal egyetért és egyetértett az ^B ^Bnj anyagban megfogalmazott feladatokkal. BB Ugyancsakkor felhívja a Kikötő párt, gazdasági, társadalmi BB ^B vezetőinek figyelmét a kulturális nevelési tevékenység i^B HH javítására. Ezen belül javasolja a VB., hogy foglalkozzanak ^B ^B kiemelten a 8 általános nem végzett dolgozókkal, segitsék, j^B ^B befolyásolják őket, hogy az e kategóriába tartozók megért- ^B sék és értelmét lássák annak, hogy a 8 általános osztályt mm el kell végezni. -.1 VB. javasolja, hogy a kulturális munkát ^B H komplex feladatként fogják fel, annak sokoldalúságával, H sokrétűségével. Kiemelten f .glalkozzanak a Kossuth kiadvá- ^B ^B nyok terjesztésével, illetve ezen kiadványok olvasásával. ^B Htt n cer.-i PVB. igényli az Üzemigazgat óság _ ve ze tőinek törek- HH ^B vését a szociális, kulturális objektum létrehozására. ^B Kéri a MaHaRT vezérigazgatóságáét, hogy az objektum kivi­­^B ^B ~ telezését iy7á-ben kezdjék meg. ^B ^B _ ^ VB. szükségesnek tartja a kulturpoliti cai tanfolyam Iá­^B H togatottságának növelését. Ennek érdekében az Ágit.Prop. ^^B Osztály vizsgálja meg a pártszervezeteknél, hogy a tanfo­­^B ^B lyamra beiskolázott elvtársak miért nem látogattunk a tan­folyamot és személyre stóló felelősségrevonást alkalmazza­­^B| nak azoknál, akik ennek nem tettek eleget. HH ^B hz ngit .Prop.Osztály a következő évre történő beiskolázást ^B ^B tartsa szemelőtt. Í^B BB h VB. kötelezi a párttitkár elvtársakat$1 a PB.titkár elv- JHB H| társakat, a csucsvezetőségi titkárokat, ágit. prop. tit káro- ^B ^B kát, hogy lehetőség szerint - amennyiben más beiskolázott- j^H ^B sága nincs - be kell iskolázni erre a tanfolyamra. ^B B| h /B. egyetért a javaslattal, hogy az üzemi kulturális J^B ^B nevelőmunka jaiitása érdekében vegyék igénybe az általános ^B ^B és középiskolák műsorait, valamint a ker.KISz Bizottság ^B H; által felajánlott politikai kulturális segítséget. j^H ^B A kerületi üzemi kulturális rendezvényekre vonatkozó ^B ^B A igények koordinálásával a Radnóti Miklós Művelődési Ház ^^B ^ foglalkozzék, mely terjedjen ki az üzemi kulturális rendez- ^B ^B vénye c megszervezésére, annak politikai, szakmai felügye­­^B HB ^B ^B 2. napirendi pont: ^B H Kiegészítés és a kérdésekre adott válasz: ^B ^B h pedagógusok a határozatot nevelői értekezleten, taggyü­­^B ^B lésen tárgyalták meg. ^B ^B Még mindig jelentős a feladat a szemlélet foimálásban ^B B| a nevelés cérdésében. az iskolák egy részében még ma som ^B BB a nevelés centrikusság érvényesül. ^B ^B n pártszervezetek nagyon jól készítették elő a tanfoitületi ^B ^B értekezleteket. ^B ^B a tananyag csökkentéshez most jelentek meg az irányelvek, ^B ^B augusztus 2o-án adják meg a .conkrót anyagot. így a pedagó- ^H ^B gusokna.c mindössze lo nap áll rendelkezésre ennec tanulmá- |^B ^B nyozására. ^B __________________________U ^

Next

/
Thumbnails
Contents