Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.26.a/4)

1973-05-02

99 anyagból kétségkívül megállapítható, hogy a népgazdaságig HH K erdekef figyelembevét ele hátrányos helyzetbe hozza a válla-99 latokat. 1968 óta a szabályozó rendszer nem változott, eg|6o ■ elvei ennek túlhaladottak, feltétlen változtatást igényelne^. BWbB a GPB. értekezletén ez egyébként a fo téma volt. 1 ^* ^ vitában resztvettek: ^^9 Manek Gyula, Csűri István, Czinege antal, Sándor Béla, Szálkái István,dr.Csillik Gábor, Pataci István elvtarsak. a vita a következő témakör :örül folyt.:. az anyagot valamennyi hozzászóló jónak, értékesnek tartotta. kiegészítették azzal is, hogy a készletek alakulasat meg jele H tűsen befolyásolja, hogy relációkat határoznak meg a szerződés kötések során, tíz azzal is jár, hogy hosszabb idő alatt lehet csak megszerezni a készletek, ami más áruból 9 jelent. Problémát okoz meg az is, hogy nagy készlet mindig a Rendkívül nehéz helyzetben vannak a gazdasági vezetők különösen forgóalapok megállapításánál. Gyakran nehéz ilyen körülmények M között a tisztesség határain belül maradni, k Merkúr V. pl. imoortra vau beállítva s miután a kocsik beérkezési határideje gyárán egy időpontra esik ez készlet torlódáshoz vezet, miután H nincs összenang a vállalat számára megállapított készlet ea az MM import szállítás között. S miután ez a fejlesztési alapot ^9 maximálisan elviszi gyakran arra kényszerül a vállalat, hogy a. M átvételt késleltesse. Sem ez, sem pedig a pontosab kiszabott büntetések nem segitik elő a gazdasági munka hatékonyabb vég­különösen^nehéz helyzetben vannak azok a vállalatok, amelyek wM íOo^anOgokat dolgoznak fel. Bonyolult az importanyag be- H •’zerzése. Upyauis gyakran egész évre kell megrendelni az anya 99 got s a szállítás elcsúszás minden negyedévben problémát okoz. 99 Föltételen szükséges lenne, Hogy legolabo n ■ A zés vonatkozásában ne legyen megkötés. így ^obb biztonsággal |M TM t-adnának szállítani az importálok is. Gyakori, hogy az ev első negyedében foglalkoztatási problémák vannak. Szorgalmazni kell - ^9 ne a többéves megállapodásokat. _ Több hozzászóló hangsúlyozta, hogy a jelenleg meglevő szabulyo zó rendszer hatása a vállalatokat nehéz pénzügyi helyzetbe H hozza és cselekvőképességét akadályozza. ih ^9 h készletgazdálkodással capcsolutos probiemát két csoportba le H hot osztani: 1./ Szabályozók lehetőségei 2./ Vállalat gazdáik^ H dása Bár nem egyforma hatast váltanak ki, adott esetben azon bán végső soron a vállalat pénzügyi munkájára gyakorolnak hatast. M “ Jananvaaban a világpiaci áron történt mozgás a felzárkózást mm megnehezítette, tízekre az árváltozásokra úgy reagáltak, hogy ^9 ddottejesekben megengedték egyes vállalótok megukn.ke nugymer- H vü készletnövekedést, miután a várható aralakuláb ezt szukáé M gassé tette. 1971-72-ben már mutatkoztak az áremelkedés j«lei, |9 természetes volt, hogy a készletek megnovekedtek. ■ Mindezek alapján javaslatként hangzott el, hogy töltetlen jei^z M ni kell illetékes szerveknél, hogy az ilyen megszorítások a vál- H lalatokat nem az észszerű készletgazdálkodás iranyaba -- • ^9 is - 2 -

Next

/
Thumbnails
Contents