Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.26.a/4)

1973-02-21

mggm I amelyek az egész pártelet fejlődésében történtek. Jelentős segítséget nyújtottak a felsőbb pártszervek; határozatai és Különböző intézkedései. Mindezek megvalósítása során ér— ződik a pártmunka Hatékonyságának növekedése. a határozati javaslatokkal kapcsolatban a Vb. megállapította, hogy miután külön erre a pártszervezetek figyelmét nem hívták fel a nem is szorgalmazták^ ez nem tekinthető negatívumnak, ugyanis a feladatok meghatározása a munkatervhez Kapcsolódott. a soronkövetkező beszámoltatás előtt olyan értelemben kell szorgalmazni a feladatok meghatározását, hogy az ne váljon el a folyamatos munkától. a VB. megállapította, hogy a pártcsoportok tevékenysége érezhető­­en javult s a taggyűlései aktivitása jelentps mértékben ennek tudható be. az aktivitást a jövőben is szinten kell tartani. Kétségtelen, hogy jelentős befolyással birt az a tény, hogy a kerületi Pártbizottság nagy hangsúlyt fektetett a pártcso­­portok munkájának felienditesere, azonban a jövőben a párt­­csoportokkal való foglalkozás elsősorban az alapszervozeti vezetőségek feladata. Természetes, hogy ebben továbbra is ^ segítséget nyújt a kerületi PB. apparátusa, azonban nem köz-9 vetlen, hanem közvetett programozás a feladata. * ker.-i PVB. úgy döntött, hogy a jelentést a kerületi Párt­­bizottság, tagjainak meg kell küldeni, a soronkövetkező PB. ulé­­sen a VB. vitájáról és határozatáról szóban Kell beszámolni és egyúttal köszönetét mondani a PB.tagjainak a beszámoló taggyűlések lebonyolításában végzett munkájukért. y. napirendi pont: a VB. az előterjesztést elfogadta. Úgy döntött, hogy mind a Fővárosi Nyomda, mind az Egyesült Jármű KTSz. pártszervezeté­­nec kerülethez csatolását nem szorgalmazza. a PVB. felhatalmazza a kerületi Pártbizottság vezetését az ^^B^B ügyek lerendezesere. á.napirendi pont;: B^^^B a./ Tagfelvételi javaslatok: a ker.-i PVB. Szatmári Antal tagfelvételi kérelmét nem tárgyal­­ba, miután az 1996-os események alatti magatartásáról az info*»- ^BB^B HH maciót nem kérték be. BB a cer.-i PVB. Farkas Gyula , Tánczos Ferencné, Kovács Zoltán és dr.Hellner László tagfelvételi kérelmét elfogadta. H b./ Törlési javaslat: HB a ker.-i PVB. úgy döntöct, hogy Szvetlik Pál ügyében a KDVI. fegyelmi eljárást folytasson le. ■f G */ ^“ácsi választások; B^^^B egyeztetés során változtatás: B| Nádasdine helyett Németh Istvánne, Magsitsne helvett Nagy H|| Mária a Csepeli Papírgyár raktári munkása, Sass Hudolf helyett ■B Butum Pál. ■I a VB. d tájékoztatást tudomásul vette s megállapította, hogy BB miután a változás minimális nagyobD aránybeli változtatásra ■

Next

/
Thumbnails
Contents