Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.26.a/4)
1972-11-08
Ia fegyelmezetlenek ellen, ugyanakkor azt is h' zzáteszik, hogy e területben egyforma mérőével mérjenek munkások és vezetők esetébon ü Mirelitben helyeslik a tett intézkedéseket, de elvárják, hogy napközben ne kelljen csellageni, mert ninos munka. A Cs.Papirgyárbán úgy vélik, a következetes vezető akk'^r is tud fegyelmet tartani ha munkaerő hiánya van. Önkritikus vélemények is elhangzottak, nem is egy helyen, pl«: ^ "nagy feladat hárul a vezetőkön kivül a kommunistákra, törzsgárda ^ tagjaira és a szocialista brigádokra is a fegyelem megszilárditásában" stb. Többen szóvá tették, hogy a második műszakban a fegyelem lazább, a dolgozó kollektívák maguk sem lépnek fel a lazaságok ellen. Néhány helyen helyes intézkedésekkel, anyagi érdekeltség fejlesztésével segítették, hogy a kollektíva maga lépjen fel a fegyelmezetlenekkel szeriben /Duna TSz., Cs .Papirgyár/ A fegyelem lazasága összefügg a társadalmi tulajdon védelmével is, ezt a munkások nem tartják jónak, úgy vélik, hogy a nagy károk okozói elleni határozottabb fellépés az üzemi kisebb károk elleni fellépést is segitené, Hözörabösség alakult ki a társadalmi tulajdón védelmével szemben, s a párttagok, törzsgarda tagok som segitenek ennek a leküzdésében. 0 az üzemi demokráciával összefüggésben sok szó esett a törzsgárda megbecsüléséről, az anyagi és erkölcsi ösztönzés érvényesüléséről, Egyértelműen helyeslik a törzsgárda megbecsülésének előtérbe kerülését, de ezzel kapcsolatban sok gyakorlati problémát is felvetőt-A Vezetés nem becsüli a törzsgárda tagokat / íöVIZIG/1 a törzsgárdának nincs rospektje /1‘inomrneciianikai V./ a törzsgárda szabályzafcefc nem tartották helyesnek, de rég választ sem kaptak megjegyzésükre. /Mirelit/ Többen elmondták, hogy a törzsgárda esetenkénti erkölcsi megbecsülese a pénznél is többet ér /Szőrme/. Ha feladatokat megbeszélik és a teljosites után meg is köszönnék, a dolgozóknak nagyon jól esne ./Mirelit/ ■