Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.26.a/4)

1972-06-14

BgTM indulva kerületünk h dmuvrletileg kűlö .leges helyzetben van a 'á b:i 1: Írül etekhez, viszonyítva, mivel önálló csapás terület lehet az in; rkon- MMfflBH centráltsága mi, tt. A kerület mentésilcg nehezen megközelíthető, c. In­­kossá,3 kitélc-pitézo- • láhoti’ „ a Budapest'. - .jellemző uralkodó szélirányból kifolyólag féltei belezhető az erős, sugárszennyeződés. Fenn áll r, vesző­­lye egyes területek viszel való elöntésének is. Az üzemeink egy része tűzveszélyes, ahol nagy, illetve terület tűzök kialakulásával is számol .11 Az ul hadműveleti irányelvekből kiindulva kerületünk hol’/zccit átértékeltük és a Budapesti Polgári Védelmi Parancsnokság utasítása ; lap ■ ján a következő intézkedéseket tettük. 1971-ben a polgári védelem harckészültségbe helyezési tervét ki­­dolgoztuk. A tervet'a kiadott szempontok alapján a vezetési pont szeme _ lyi állományának közreműködésével készítettük el, amit 0. felsőbb sz- rvuir-c jéváha'vott. A terv naprakész állapotban van s alkalmas arra, hogy a ma­­gosabb "harckészültségi fokozatokra való gyors és zökkenőmentes átállást elősegítse, illetve biztosítsa. A terv elkészítése után alkalmassá tettük a VP. rz.-.elyi allo­­mányót a tervben foglalt feladatok végrehajtására, csoportos es ria, .. s­­sál egybekötött törzsvezetési gyakorlatok megtaetóaave.l. A kiképzések befejezése ut. n 1971 októberében s Budapesti Parancsnokság által irányi­­tott és ellenőrzött házékorzültsá ,L helyezési gyakorlatunk is volt, e~# mit a felsőbb szervünk kisebb hiányosságoktól eltekintve jónak ért--kelt. F ladatunk, hogy a HKSZ- terv - naprakészségéről folyamatosan gondoskor.­­junk és a vezetési pont személyi állományával tovább gyakoroltassuk re­­ladataikat. A kerületi vezetési pontot 1970-ben felújítottuk, v.zor.biz­­tonságáról folyamatosan gondoskodunk. Az uj hadműveleti koncepció szerint 1972. áprilisában a Buoap.s­­ti Polgári Védelmi Parancsnokság bizottságilag felülvizsgálta a vezető- M^^B si pontot alkalmarnágilag és megállapította, hogy az alaptaraii/ilcg védottségilog és gáztömörsá, :il,.g nem felel meg az uj kövc,télménye.:ne.., m Feladatunk, hogy az objektumot korsz. rüsitsük, ha ez nem lehets j",.s se­­kor uj vezetési pont kiépítés vélik szükségessé. A fentiek megoldas felső szervünk intézkedését és végleges döntősét varjuk. Parancsnokságunk rendelkezik h, dmüvcleti tervvel is, ami fel-­­d tainkat az ellenség által márt csapas utá n a mentős! os^ment. fitosig munkák megszervezését ás végrehajtását foglalja magaban. ü terv a?.r , — avult, mivel nem felel meg az uj hadműveleti szempontoknak sem civile , ^^^B som tartalmilag. Feladatunk, hogy még ez évben az uj alkalmazási t vet elkészít­­sük, amely szinkronban lesz a kerületi 'üzemek, az iranypsr nosnőkzaj ea a Budapesti Parancsnokság terveiül as. A fentieken kívül rendelkezünk a kerül atre vonat !:ozé ü v. ^.rv­­vol is, ami szintén elavult melynek átdolgozása szükségen. Budapesti szinten a terv lkészitéahez szükséges alapvető felmerő sok vogrche.j tar a

Next

/
Thumbnails
Contents